Okostelefonon is elérhető a Futár

InfoRádió / MTI
2014. szeptember 20. 07:07
Már okostelefonon és tableten is elérhető a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Futár-alapú utazástervezője és információs alkalmazása.

A BKK tájékoztatása szerint az egyelőre próbaüzemben működő szolgáltatásban ugyanazok a funkciók elérhetők, mint az asztali változatban: az útvonaltervező mellett a járművek pontos helyzete, haladási iránya is megtekinthető, és a járatok megállóba érkezésének pontos időpontja is elérhető. Az applikáció a három nagy operációs rendszerre elkészült, de egyelőre csak iOS rendszerű eszközökre lehet letölteni.

Az okostelefonos alkalmazás bevezetésével lezárult a Futár projekt, amelyben - a HÉV-eket leszámítva - az összes felszíni járművet felszerelték GPS-jeladóval és fedélzeti számítógéppel, így folyamatos a nyomon követés, könnyebb a forgalomirányítás zavarok esetén és pontosabb az utastájékoztatás. A projektre 6,3 milliárd forintot költöttek, ebből 4 milliárdot az unió biztosított - jelezte a BKK.