eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

ÁSZ: eredményes a központi költségvetés konszolidációja

Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint eredményes volt a központi költségvetés konszolidációja a legutóbbi három évben, "kézben tartott" volt a gazdálkodás - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen Nyíregyházán szombaton.

A számvevőszéki vezető hangsúlyozta, hogy 2010 és 2013 között teljesültek az alaptörvényben megfogalmazott adósságcsökkentési követelmények és a költségvetési törvényekben kijelölt célok.

Folyamatosan csökkent az államadósság, az államháztartás hiánya pedig három esztendőn keresztül a nemzeti össztermék, a GDP 3 százaléka alatt maradt, így Magyarország 2013 nyarán kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól.

Domokos László az államháztartás pénzforgalmi egyenlegének mutatói közül kiemelte, hogy amíg 2010-ben az előirányzattól való eltérést jelző adatok az elkülönített állami pénzalapok kivételével negatívak voltak, addig 2013-ban valamennyi pozitív volt, azaz - mint fogalmazott - "rend lett". Az alrendszerek egyenlegeinek "túlcsordulását" sikerült megakadályozni, ami "az előző évek fegyelmezetlen költségvetési gazdálkodásának állandó jellemzője volt" - mondta.

Kifejtette, hogy stabilizálódott az önkormányzati alrendszer és a társadalombiztosítás, az utóbbinál az alapok egyensúlyba kerültek, míg a helyhatóságok pozitív szaldót értek el, köszönhetően a finanszírozási összhang megteremtésének, illetve az adósság-átvállalásnak.

Az ÁSZ elnöke szerint az önkormányzatok jövőbeni eladósodásának kockázatát lényegesen mérsékli, hogy néhány kivételtől eltekintve csak kormányzati engedéllyel vehetnek fel hitelt és engedélyköteles a garancia- és kezességvállalásuk is, továbbá nem fogadhatnak el olyan helyi, települési költségvetést, amely működési hiányt tartalmaz.

A társadalombiztosítási alapok költségvetésének stabilizálását a bevételi és a kiadási intézkedések egyaránt elősegítették - mutatott rá Domokos László. Bevételi oldalról a magánnyugdíj-pénztári rendszer megszüntetése a költségvetési konszolidáció legjelentősebb eleme volt, amelynek döntő részét az államadósság mérséklésére használták fel. A bevételeket növelték az Európai Uniótól kapott támogatások is, a transzferek értéke 2013-ban például meghaladta a GDP 5 százalékát.

A jól alakuló bevételek mellett a kiadási oldalon több, korábban nagymértékben emelkedő tétel "elfutását" sikerült megakadályozni, így például a gyógyszer-támogatásokat, valamint megszűntek a számos formában létező korhatár előtti nyugdíjak.

Domokos László beszélt még arról, hogy az államháztartás szerkezete kedvezően változott az utóbbi három évben: az uniós források felhasználásával és az állam növekvő szerepvállalásával nőtt a gazdasági célú kiadások részaránya, 14,3 százalékról 17,5 százalékra. A jóléti rendszerek átalakításában szintén jelentős lépések történtek, nőttek a megtakarítások, a kiadások a pénzforgalom 61,5 százalékáról 56,7 százalékra mérséklődtek.

A számvevőszéki elnök a költségvetési konszolidációt veszélyeztető kockázatokra is rámutatott. Így például hangsúlyozta azt, hogy az uniós támogatások felhasználásának egyenlőtlen eloszlása miatt 2016-ban sokkal kevesebb pénz kerülhet felhasználásra. Ez a gazdasági növekedés egyik fontos "motorjának" lassulását okozza, amit ellensúlyozni kell.

Kockázatot jelent szerinte az egészségügyi szakellátási és a közoktatási feladatok állami szervezésbe kerülése is, keresni kell a méretgazdaságosság optimumát, hiszen "egyközpontú irányítási rendszerrel a napi gazdálkodási feladatok nem láthatók el jól". További gond lehet szerinte, hogy az önkormányzatok önként vállalt feladatai meghaladhatják a települések finanszírozási lehetőségeit, illetve a helyhatóságok "rejtetten" növelhetik szállítási tartozásállományukat is. Külön megemlítette Domokos László azt, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2013 végére lényegében kiürült, így az államadósság mérséklésének egy fontos eszköze szűnt meg, pedig az adósság-növekedés fékezése a jövőben is fontos feladat.

Címlapról ajánljuk
Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Magyarországon 2022-ben a krónikus betegségek okozta halálesetek között a negyedik leggyakoribb volt a májbetegség. A krónikus májbetegek száma világszerte eléri a másfél milliárdot, és évente mintegy kétmillió ember hal meg ilyen betegség következtében – mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájának munkatársa abból az alkalomból, hogy idén is megtartják április 19-én a máj világnapját.

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×