Milliókra büntették az étrend-kiegészítőket forgalmazó céget

Infostart
2014. augusztus 6. 11:58
Ismert magyar politikusok is tagjai azon cég magyar leányvállalatának, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal hatmillió forint bírságot szabott ki. A Kyäni Europe AB ugyanis valótlanul tulajdonított egyes termékeinek betegségmegelőző, illetve gyógyító hatást, valamint megalapozatlanul tett egészségre vonatkozó és piacelsőségi állításokat.

A cég hirdetéseiben, például az alaszkai áfonya, illetve az alaszkai lazac speciális tulajdonságaival és felhasználásával kapcsolatban valótlan kijelentéseket fogalmazott meg.

A vállalkozás 2012. február 1. és 2013. szeptember 18. között a Kyäni étrend-kiegészítő termékeit szórólapokon, honlapján és hírlevelekben népszerűsítette. A GVH megítélése szerint a vállalkozás célja a reklámokkal elsősorban azon fogyasztók figyelmének felkeltése volt, akik kifejezetten egy betegség megelőzése, vagy meglévő betegségük tüneteinek enyhítése, gyógyítása, illetve egészségügyi állapotuk javítása miatt keresik a különböző terápiás lehetőségeket, módszereket.

A versenyhivatal közleménye különösen sérülékeny fogyasztói csoportnak nevezi a betegeket, ugyanis ők a gyógyulás vagy gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak a gyógyulást ígérő tájékoztatásokra, emiatt különös jelentősége van a tényszerű, túlzásokat nélkülöző, bizonyított állításokat tartalmazó tájékoztatásnak.

Májusban került nyilvánosságra, hogy az érintett cégnek dolgozik több korábbi parlamenti képviselő. Többek közt a szocialista Lamperth Mónika vagy az egykori MDF-es Herényi Károly. Utóbbi az ATV esti hírműsorában már akkor beszélt a folyamatban lévő GVH vizsgálatról.

"A gyógyszeripar meg a konkurencia felhasználja a hivatalokat, hogy különféle feljelentésekkel hosszú időn keresztül piszkálja az ilyen cégeket, általában ez valamilyen csekély büntetéssel befejeződik, mi most ebben a stádiumban vagyunk, de ez a cég dolga" - fogalmazott akkor a politikus.

Herényi Károly viszontkérdéssel reagált arra a műsorvezetői felvetésre is, amely a hiszékeny emberek megtévesztésére vonatkozott.

"Ilyennek ismert minket...?" - mondta.

A GVH közleménye alapján az étrend-kiegészítőkre vonatkozó ágazati szabályok szerint betegség megelőzésére, gyógyítására vagy kezelésére vonatkozó tulajdonság étrend-kiegészítőknek nem tulajdonítható. A Kyäni termékeket népszerűsítő hirdetésekben azonban több gyógyhatásra, betegségmegelőzésre vonatkozó állítás is szerepelt, amelyek egy része felhasználói tapasztalat, fogyasztói vélemény formájában jelent meg.

A versenyhivatal a Kyäni Hungary Kft. esetében nem állapította meg a jogsértést, mivel a vizsgálat során nem volt feltárható, hogy a vállalkozásnak milyen szerepe volt a jogsértő tájékoztatások tartalmának kialakításában és megjelentetésében.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást