Mint ismert a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta 2014. március 10-én kötött sikeres részvény-adásvételi szerződést a Magyar Takarékkal a Takarékbank több mint 54 százalékos részvénycsomagjára vonatkozóan. A tranzakció zárása már korábban megtörtént, a szövetkezeti hitelintézetek közel 75 százalékos tulajdonában álló társaság június 2-án a több mint 9 milliárd forintos vételárat megfizette.
A Posta azért nem tudta az értékpapírokat átruhzáni mindeddig, mivel az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség pert indított a magyar állam és öt további alperes ellen, és ebben a perben a Fővárosi Törvényszék április 18-i végzésében ideiglenesen megtiltotta a részvények átruházását. Az alperes a döntéssel szemben fellebbezéssel élt, a másodfokú bíróság pedig a végzést megváltoztatta és a felperes OTSZ ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelmét elutasította.
A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy nem álltak fenn az ideiglenes intézkedés elrendelésének jogszabályi feltételei, az elsőfokú bíróság végzése alaptalan volt. Az Ítélőtábla indoklása szerint a "bíróságoknak nincs arra jogszabályi felhatalmazásuk, hogy egy hatályban lévő törvény által biztosított jog gyakorlásától a jogosultat eltiltsák". A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.
A Magyar Postának ezután nyílt lehetősége arra, hogy kötelezettségének eleget téve, végül augusztus 6-án átruházza a tulajdonában álló Takarékbank részvényeket a Magyar Takaréknak, ezzel pedig az adávétel végleg lezártnak tekinthető.
A Közös Értékesítési Bizottság a közleményében emlékeztet: a Magyar Állam az értékesítéssel törvényi kötelezettségét teljesítette, a Magyar Takarékban részt vevő takarékszövetkezetek és elismert takarékszövetkezeti vezetők pedig garanciát jelentenek arra, hogy a szektor megújítása a takarékszövetkezetek valós érdekei mentén és működési sajátosságainak figyelembevételével zajlik majd, az integrációs folyamat így felgyorsulat, ezzel a magyar vidék pénzügyi ellátásának biztonsága javulhat.