Országszerte már 260-270 lóverseny fogadásra alkalmas terminált helyezett ki a szervező kft. - számolt be az InfoRádiónak Haál Gábor. Hozzátette: bíznak abban, hogy április végére- május elejére befejeződik a hálózat első ütemben történő kiépítése.
Jelezte: már szinte valamennyi megyeszékhelyen működik bukméker-iroda, a fővárosban pedig mintegy félszáz helyen lehet fogadni.
Haál Gábor elmondta, hogy a beruházásra 1 milliárd forintos állami keret áll rendelkezésükre, ebbe az összegbe az eszközbeszerzéstől a telepítésig minden beletartozik. A legnagyobb tételt az informatikai eszközök beszerzése jelentette.
A lóversenyfogadást szervező kft. ügyvezetője beszámolt arról, hogy az országban összesen 350 lóverseny-fogadásra alkalmas terminált szeretnének kihelyezni. Megítélése szerint a teljes kiépítéstől számított 2-3 éven belül a hálózat megfelelő forrást tud biztosítani a lóverseny számára, s így önellátóvá válhat az ágazat.
"Ez egy új termék, bevezetés alatt van. A tendencia azt mutatja, hogy egyre népszerűbb a lóversenyfogadás a lakosság körében. Bízunk abban, hogy az előre prognosztizált időszakon belül olyan szintű bevételt tud elérni, amivel már igazán lehet számolni" - fogalmazott Haál Gábor.
Megemlítette, hogy a magyar lóversenyfogadást jelen pillanatban kedvezményes - nulla kulcsos - adózással is támogatja az állam. Vélhetően a későbbiek folyamán, amikor olyan mértékű bevételt ér el, a többi szerencsejátékhoz hasonlóan a lóverseny-fogadást is magasabb adózás alá vonják - vélekedett.
Hanganyag: Kaputa Júlia