Továbbra is biztonságban a Richter

Infostart
2013. december 9. 14:36
A magyar állam immáron harmadik kötvénykibocsátásával, újabb 5 évre kötelezte el magát az állami tulajdon fenntartása mellett a Richter Gedeon Nyrt. - ben.

A magyar állam 34,1 millió euró pótlólagos forrást vont be a Richter-részvényekre átcserélhető kötvények tranzakciójával - jelentette be Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten. A kormány az MNV segítségével visszavásárolta az összes, 2014-ben lejáró, 833,3 millió euró névértékű Richter-részvényekre átcserélhető kötvényt, és ezzel párhuzamosan a vagyonkezelő az állam nevében új, 903,8 millió euró össznévértékű, 2019-ben lejáró Richter-részvényekre átcserélhető kötvényt bocsátott ki.

Bogsch Erik a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: a 25 százalékos állami részesedés kiszámíthatóságot, biztonságot jelent és a cég stratégiájának a megvalósítását segíti elő. A biztos állami részvénytulajdon elsősorban a kutatásfejlesztésnek, az innovációnak a biztosítását jelenti, ennek segítségével olyan hosszú távú lépéseket tudtak megtenni a stratégiában, mint például a bioszimiláris hatóanyagok fejlesztése.

Az állami szerepvállalásnak köszönhető például a nyugat-európai nőgyógyászati hálózat kiépítése 2010-ben. Bogsch Erik hozzátette: "a cég a "speciality pharma" irányába mozdult el és a továbbiakban is erősítik a "nőgyógyászati vonalat", ezt földrajzilag is szeretnék kiterjeszteni, illetve a kutatás és fejlesztés területén a központi idegrendszeri, bioszimiláris készítmények fejlesztése a cél."

A vállalat vezérigazgatója úgy fogalmazott: az állami részesedés nélkül a Richter egyértelműen visszacsúszna, így viszont előre tudnak jutni.

Polacsek Csaba a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese a tranzakció kapcsán hangsúlyozta, hogy a kötvényeket a Moody's BA1, a Standard and Poor's pedig BB minősítéssel látta el, és egyiknél sem szerepel negatív kilátás.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást