Már az uniós statisztikákban is látható a rezsicsökkentés

Infostart
2013. december 2. 16:00
Elkészült az Eurostat energiaár-összehasonlító táblázata. Ebben már látszik a magyar rezsicsökkentés is - mondta el az InfoRádiónak Ádám Viktor,a napi.hu hírigazgatója.

2012 második felében még nem voltak érzékelhetőek a rezsicsökkentés hatásai, az Eurostat még az áramár növekedéséről számolt be. A Magyar Energiahivatal módszertani hibákkal magyarázta, hogy nem mutattak az adatok csökkenést. Mára azonban már az Eurostat statisztikáiban is megjelent a 10-10százalékos csökkenés.

Ez azt eredményezte, hogy az EU tagországok közül hazánkban csökkent a legnagyobb mértékben a lakossági áramár. Gázár szempontjából "csak" a másodikak vagyunk, itt egyedül Szlovénia előzött meg minket - mondta Ádám Viktor.

Korábban az volt a helyzet, hogy euróban számolva a magyarországi vásárlóerőhöz képest magasak voltak a rezsitarifák. A napi.hu hírigazgatója hozzátette, az idei első félévben annyi változás történt, hogy míg 2012-ben a vásárlóerőhöz viszonyított áramárak az 5. legmagasabbnak számítottak Európában, addig 2013 első félévében már csak a lista 8. helyén álltunk.

A gázárak tekintetében pedig Magyarország a tavalyi 4. helyről a középmezőnybe, a 11. helyre került vissza.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást