eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Németországban várhatóan bevezetik az autópályadíjat

Németországban várhatóan megszűnik az autópályák ingyenessége, keddi sajtójelentések szerint a koalíciós tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy 2014-ben törvényt hoznak a külföldi autósokat terhelő autópályahasználati díjról.

A ZDF közszolgálati televízió és a Spiegel Online hírportál szerint a koalíciós szerződés legutóbbi, keddi tervezetében az áll, hogy az autókra vonatkozó sztrádahasználati díjat akkor vezetheti be a kormány, ha sikerül olyan megoldást találni, amely nem ütközik az uniós joggal és nem növeli a német autósok terheit.

A konzervatív CSU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) koalíciós szerződése a tervek szerint szerdán készül el.

A csaknem 13 ezer kilométeres német autópálya-hálózat használatáért a tehergépjárművek után már 2005 óta fizetni kell, és 2012-ben több mint ezer kilométernyi főutat is fizetőssé tettek. Az már többször felvetődött, hogy a személygépkocsikra is ki kellene terjeszteni a rendszert, de a kérdés mindig lekerült a napirendről.

A témát a bajor konzervatív CSU vette elő a szeptemberi országos és bajorországi tartományi parlamenti választások előtti kampányban. "Ember nem érti, miként fordulhat elő, hogy nekünk majdnem minden szomszédunknál fizetni kell, a szomszédok viszont nálunk ingyen használhatják a sztrádákat" - mondta el kampányrendezvényein Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke. A CDU testvérpártjának vezetője minden alkalommal elmondta azt is, hogy nem ír alá olyan koalíciós szerződést, amely nem rendelkezik a külföldiek autópályadíjáról.

Az autópályadíj bevezetését eredetileg a CDU és az SPD is ellenezte.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×