eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

"Okospont" nyílt fiatal vállalkozóknak a fővárosban

Nemzetközi projekt keretében SMART Pont, azaz "okospont" nyílt fiatal vállalkozóknak Budapesten hétfőn, a központ az innovatív és kreatív, fiatal, mikro-, kis- és középvállalkozások létrejöttét, fejlődését és hosszú távú fenntarthatóságát segíti, az ötlet megszületésétől az üzleti terv elkészítésén át a vállalkozás kezdeti lépéseinek megtételéig - tájékoztatta a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) az MTI-t.

Az i.e. SMART európai uniós projektben hat közép-európai ország vesz részt, Magyarország mellett Ausztria, Olaszország, Németország, Szlovákia és Csehország. Mindegyik országban egy intézményi és egy szakértői partner közreműködik, Magyarországon a projekt intézményi partnere a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány, szakértői partnere pedig a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola.

A nemzetközi projekt az innovatív és kreatív vállalkozások, elsősorban a kreatív iparágak, a zöld gazdaság és az infokommunikációs ágazat működési környezetének fejlesztését, az e téren működő kis-és középvállalkozások piaci helyzetének előmozdítását tűzte ki céljául.

A projekt célcsoportját azon 35 év alatti fiatalok jelentik, akik lehetőleg (de nem kizárólag) a felsorolt három területen megvalósítani kívánt vállalkozási ötlettel, vagy már létező vállalkozással rendelkeznek.

A BVK székhelyén megnyílt SMART Pontban klubestek, hagyományos vállalkozói és SMART képzések, tréningek, kapcsolatépítő események, valamint tanácsadások segítik majd a fiatal vállalkozókat.

A SMART központ mellett e-SMART Pontot és mobil SMART Pontot is létrehozott a közalapítvány. Az előbbi esetében web felületeken léphetnek kapcsolatba az érdeklődők, a szervezők és a trénerek egymással, míg a mobil SMART Pont "házhoz megy": egyetemekre, oktatási intézményekbe, rendezvényekre látogatnak el vele a szervezők, és tartanak kihelyezett képzéseket, eseményeket.

A budapesti SMART Pont megnyitásával egyidejűleg SMART versenyt is hirdettek fiatal vállalkozók számára. A megmérettetés első szakaszában a legígéretesebb tíz vállalkozást vagy ötletet választják ki a szervezők. Az üzleti tervek továbbfejlesztése után a legjobb öt vállalkozó vagy vállalkozni vágyó fiatal a nemzetközi SMART Campuson a legkiválóbb nemzetközi trénerekkel és szakértőkkel dolgozhat majd együtt, és kaphat segítséget az üzleti tervei megvalósításához.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×