eur:
392.82
usd:
367.87
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A kormányfő megerősítette, Magyarország nem adja fel az atomenergia hasznosítását

Nem jó, hogy Magyarország "egy lábon áll" azáltal, hogy exportja döntően az Európai Unióba irányul, ezért nyitnia kell Ázsia felé - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök az NHK japán közszolgálati televíziónak adott, pénteken adásba került interjújában, amelyből honlapján részleteket tett közzé a tv-csatorna.

"Az export fontos. Ha megnézik az adatokat, kivitelünk közel 75, majdnem 80 százaléka az Európai Unió országaiba megy" - fogalmazott Orbán. Ez azt jelenti, hogy egy lábon állunk, ami nagyon instabil. Ezért egyértelmű stratégiánk van: nyitni kelet felé - mondta a kormányfő.

A magyar miniszterelnök hivatalos látogatáson tartózkodik Tokióban, ahol útja során több kétoldalú - egyebek mellett energetikai és oktatási - megállapodást, illetve magyarországi japán beruházásokat jelentettek be. Az NHK szerint a japán vezetők célja, hogy "megvessék lábukat Kelet-Európában".

Az NHK riportere emlékeztetett arra, hogy az EU szabadkereskedelmi tárgyalásokat folytat több ázsiai országgal - köztük Japánnal, amely megállapodás mielőbbi tető alá hozása érdekében való együttműködésről Orbán és Abe Sindzó japán kormányfő a héten megegyezett -, de Orbán szerint ugyanilyen fontos, hogy az egyes tagállamok egyedül is érvényesítsék érdekeiket.

"Az EU nem egy ország. Vannak területek, amelyek az EU kizárólagos jogkörébe tartoznak, például a szabadkereskedelmi egyezmények (megkötése), de Európa nemzetekből áll, és a nemzetek saját gazdaságpolitikát folytatnak, úgyhogy nem várhatunk Brüsszelre vagy bármely más fővárosra, ami nem magyar, hogy tegyen valamit Magyarország érdekében, ahelyett, hogy a magyarok megtennék maguk. Úgyhogy ha befektetéseket szeretnénk, jobb kapcsolatot, azt kétoldalú alapon kell elérnünk" - közölte Orbán, hozzátéve, hogy az egész európai gazdaságra jótékony hatással lesz, hogy Budapest javítja kapcsolatait Ázsiával.

Az interjúban az atomenergia is szóba került, mivel Abe növekedési politikájának egy hangsúlyos eleme az atomipari export, Magyarország pedig a paksi erőmű bővítésére készül.

Orbán elmondta: Európában vannak olyan országok, amelyek fel akarják adni az atomenergiát, de Magyarország nem ilyen.

"Ha mi, európaiak versenyezni akarunk az Amerikából vagy más területekről is érkező termék(ek)kel a világpiacon, akkor olcsóbb energiát kell termelnünk a gazdaságunk számára" - mondta Orbán Viktor magyar kormányfő, aki az NHK japán közszolgálati televízió szerint "technológiai segítséget" vár a szigetországtól.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×