eur:
393.77
usd:
365
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Újbuda birtokba vette a Citadellát

Birtokba vette a Citadellát a XI. kerületi önkormányzat, a hasznosítási pályázat tavaszi kiírásáig a korábbi bérlők ideiglenesen a területen maradnak - jelentette be Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.

A polgármester jelezte: célszerűnek tartja a Gellérthegy teljes területét összehangoltan fejleszteni, a fővárosi önkormányzattal és az állammal közösen. Szavai szerint a kiemelt turisztikai terület komplex gondolkodásmódot igényel, ezért szakmai szervezetek bevonásával szeretnék felfedni a terület rejtett értékeit, illetve új turisztikai és kulturális attrakciókat odavinni. Ezek részleteiről később készül koncepció - tette hozzá Hoffmann Tamás.

A Citadellára várhatóan tavasszal ír ki hasznosítási pályázatot az önkormányzat, a jelenlegi bérlők - akik mind aláírták a birtokba adási szerződést - a pályázat lezárultáig maradhatnak. Az átmeneti időszakban a kerület havi 800 ezer forint bevétellel kalkulál.

Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikáért felelős helyettes államtitkár méltatta, hogy a XI. kerület gazdája akar lenni a Citadellának. Utalt arra, hogy múlt héten jelent meg a kormány nemzeti turizmusfejlesztési stratégiája, amely vonatkozik a legtöbb látványosságot adó Budapestre, ugyanakkor indokolt lenne a fővárosra vonatkozó koncepciót is készíteni. Jelezte: több fórumon várják az önkormányzati javaslatokat.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy várják a 2014 és 2020 között támogatandó fejlesztési programokat, és nagy sikernek nevezte, hogy a következő uniós támogatási ciklusban nem változik a turizmusfejlesztési támogatások volumene.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Újbuda KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt: egy 14 éve húzódó ügy végére került pont azzal, hogy Újbuda 50 évre vagyonkezelésbe vette a Citadellát. Mint fogalmazott, az országimázs részét képező terület fejlesztését egy szakmai grémium tanácsai nyomán fogják kialakítani.

A nemzeti vagyon részét képező Citadellával kapcsolatban folytatott közigazgatási eljárási határozat október 1-jén mondta ki, hogy az eddigi használat, hasznosítás nem felel meg a világörökségi törvényben foglalt követelményeknek, ezért a Citadellát használó, hasznosító személyek, társaságok és cégek kötelesek az általuk birtokolt területeket 30 napon belül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mint az állam tulajdonosi jogait gyakorló szerv birtokába adni. A kultúráért felelős miniszter a világörökségi törvényben előírtak szerint felülvizsgálati eljárást indított a Citadella használatára vonatkozóan.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×