Töröcskei: Akár év végéig meglesz az újabb dollárkötvény kibocsátás

Infostart
2013. november 8. 15:54
Akár még az idén lesz újabb dollárkötvény kibocsátás, ha a piaci körülmények továbbra is jók maradnak - erősítette meg az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója. Töröcskei István a PénzSztár középiskolásoknak szóló pénzügyi vetélkedő egyik selejtezőjén vett részt, ezért először a pénzügyi ismeretek fontosságáról beszélt az InfoRádiónak.

A magyar lakosságnak és a felnövekvő nemzedéknek meg kell tanulnia, hogyan kell a pénzzel bánni. Láthattuk, hogy az elmúlt években, különösen a kétezres években mindenkit rávettek arra, hogy hitelből vásároljon és magasabb életszínvonalon éljen, mint amit megengedhet magának. Ez igen felelőtlen dolog volt, és ha ezen a téren kicsit műveltebbek lettünk volna, akkor nem tudtak volna minket olyan kockázatos üzletekbe bevinni, mint a devizahitel - mondta Töröcskei István

Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója szerint többek között az is fontos, hogy a lakosság megtakarításait is tudja kezelni, ezek közül kiemelte az állampapír vásárlást.

Töröcskei István úgy vélekedett, az állampapír egyszerű befektetési termék - és éppen ezért lehet sikeres - , így akár egy középiskolás diák is gond nélkül megértheti. Kiemelte: az ÁKK célja, hogy a lakosság az 5-10 éves lejáratú kötvényeket is vásárolja, azaz hosszú távú megtakarításokban is gondolkodjon.

Az államkötvények egyik legnagyobb előnye, hogy mindig versenyképesek, hiszen jól kamatoznak és könnyen kezelhetőek, de Töröcskei István szerint nem helyettesítik a banki megtakarításokat, hiszen a lakosság csupán 10-15 %-a fektet állampírba.

Korábban Varga Mihály újabb, 2 milliárd forint értékű dollárkötvény kibocsátásról beszélt, az ÁKK vezérigazgatója erről azt mondta: a szerződés még nem született meg az állam és a kibocsátó bankok között. "Nekünk az a feladatunk, hogy az ország számára hosszútávon tudjuk biztosítani a fizetőképességet, így állandóan nézzük a piacot, folyamatos kapcsolatban vagyunk a befektetőkkel, és ha úgy adódik, akkor igyekszünk lépni. Előfordulhat, hogy az év végéig lépünk " - zárta le Töröcskei István.

Hanganyag: Panulin Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást