Az amerikai közalkalmazottak a 16 napig tartó bénultság után visszatértek a munkához, Obama elnök azonban nem ünnepelt. "Nincsenek nyertesek. Teljesen szükségtelenül érte kár gazdaságunkat. Amerika szavahihetőségét talán semmi sem károsította úgy a világban, mint az elmúlt hetek színjátéka".
Az amerikai pártok visszatáncoltak a szakadék széléről. Az Obama elnökkel és a demokratákkal szemben álló republikánusok - civilizált politikusok módjára - elismerték vereségüket és engedtek. Amerika tekintélyét azonban valóban megtépázta az állóháború, a hitelminősítők értésre adták, hogy lerontják az eddig mintaországnak tartott Egyesült Államok besorolását és világszerte sokan megkérdőjelezték, hogy a dollár legyen-e a legfontosabb tartalékvaluta.
Amerika nemzetközi partnereit az is aggasztja, hogy a nehezen kialkudott megegyezés csak néhány hónapra biztosítja a szövetségi állam finanszírozását.
Február elején megismétlődhet a mostani patthelyzet, kiújulhat a vita a költségvetésről és az adósságplafonról. A republikánusok, akik ez alkalommal visszavonulót fújtak, bosszúra éhesen vethetik bele magukat a vitába.
A közel egymillió közalkalmazott, akit ezúttal fizetés nélküli szabadságra küldtek, kétszer is meggondolja majd, hogy kiköltekezze magát karácsonykor, ami kifejti majd hatását az amerikai gazdaságra.
Nemzetközi partnerek szerint a történtek után megkérdőjelezhető Amerika stablitása és nemzetközi vezető szerepe - mondta Klaus Scharioth, Németország volt washingtoni nagykövete.
Christine Lagarde, az IMF főnöke azt sürgette, hogy hosszabb távra emeljék meg az adósságplafont - hogy csökkentsék a pénzpolitka kiszámíthatatlanságát. Az ismétlődő viták alááshatják az amerikai államadósság törlesztésével kapcsolatos bizalmat - ez a globális hitelpiac egyik pillére, és a hitelezők magasabb kamatokat követelhetnek a jövőben.
Xenia Dormandy, a tekintélyes brit külpolitikai intézet, a Chatham House Amerika-szakértője szerint az Egyesült Államok "nem tekinthető a továbbiakban megbízható szövetségesnek". "Ha nem az adósságplafon, akkor valami más osztja majd meg az országot a jövőben" - utalva arra, hogy a világnak kezd elege lenni az amerikai belpolitikában gyakorivá vált hazardírozásból, ami a nemzetközi gazdaságra is kihat.
Szvetnik Endre összefoglalója