Új pályázati lehetőségek regionális fejlesztési célokra

InfoRádió / MTI
2013. október 11. 16:16
A Regionális Fejlesztési Operatív Programok (ROP) keretében az észak-magyarországi, a közép-magyarországi, a dél-alföldi és a nyugat-dunántúli régiókban telephelyfejlesztésre és ipartelepítésre összesen közel 15 milliárd forint értékben pályázhatnak október 9-étől a mikro, közép és kisvállalkozások illetve nagyvállalkozások - közölte Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken.

Tájékoztatásuk szerint keretátcsoportosítás után nyitottak meg az új forrásokat regionális gazdaságfejlesztési pályázatokra.

A fejlesztések célja, hogy a vállalkozások telephelyeiket modernizálhassák és bővíthessék, versenyképességüket meg őrizzék, a működésük helyszínéül szolgáló térségek versenyképessége is javuljon.

Az idei évben még a ROP-ban újabb 15 milliárd forint értékben várhatóak pályázati kiírások, többek között gazdaságfejlesztési, település-rehabilitációs, környezetfejlesztési, valamint informatikai fejlesztésekre az ország különböző területein.

Az NFÜ közölte azt is, hogy a 2014-20-as időszakban a hatékonyan uniós források felhasználásáért átfogó szakmai és társadalmi konzultációba kezdett.

A társadalmi egyeztetés részeként elindult a www.szamitaszavam.hu weboldal, ahol ismertetik az eddig elért eredményeket, a következő uniós ciklus kiemelt fejlesztési területeit, fontossági sorrendbe rendezve az egyes területeket, és véleményt lehet mondani arról, hogy mire költenék a rendelkezésre álló uniós forrásokat - írja közleményében az NFÜ.