Londoni elemzők: gyorsul Közép-Európa növekedése

InfoRádió / MTI
2013. október 8. 17:39
Gyorsuló ütemben növekednek a következő két évben az európai feltörekvő gazdaságok, ugyanakkor továbbra is az euróövezeti adósságválság jelenti a térség legnagyobb növekedési kockázatát, különösen a nyitott közép-európai gazdaságokra - áll az egyik vezető londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház kedden ismertetett átfogó előrejelzésében.

A Capital Economics szakelemzőinek negyedik negyedéves térségi prognózisa szerint a ház által egy csoportban vizsgált Magyarország, Lengyelország, Csehország, Törökország és Oroszország együttes átlagos GDP-növekedési üteme az idén 1,8 százalék, jövőre 2,5 százalék, 2015-ben 3,0 százalék lesz.

A cég szerint azonban a "legnyilvánvalóbb" és jelentős lefelé ható kockázat az euróövezeti válság esetleges újbóli fellángolása, és ezt tetézi, hogy a helyi bankrendszerek állapota továbbra is "rendkívül törékeny" Magyarországon, Romániában és Bulgáriában.

A Capital Economics a keddi prognózisban megerősítette azt a várakozását, hogy a magyar gazdaság az idén, 0,5 százalékkal, jövőre 2,0 százalékkal növekszik, 2015-ben azonban a ház elemzői szerint a növekedési ütem 1,5 százalékra lassul vissza.