Reich: nem szabad leállni a víztározók építésével

Infostart
2013. október 6. 14:33
Magyarország jól áll a víztározók kapacitásával, de ezt az építési folyamatot nem szabad abbahagyni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatának elnöke.

Reich Gyula kifejtette: egybefonódások és konfliktusok jellemzik a jelenlegi hazai víztározó-helyzetet. Egyfelől a természet és az emberek életéhez igenis szükség lesz vízvisszatartásra, azok a hazai területek viszont, amelyek erre alkalmasak lennének, természetvédelmi területen fekszenek.

A gond az, hogy nincsenek meg azok az egyeztetési mechanizmusok, amelyek lehetővé tennék annak megbeszélését, hogy az adott helyen minek van prioritása - mutatott rá a szakember. Hozzátette: márpedig ez rendkívül fontos szakmapolitikai feladat lenne mind a természetvédelem, mind a vízügy részéről.

Utalt arra, hogy hegy- és dombvidékeinken jelenleg csaknem kétezer tározó és tó fekszik, mintegy 500 millió köbméter kapacitással, de a Vásárhelyi-terv keretén belül már ma a Tisza-völgyben közel 1 milliárd köbméternyi tározótérfogat képes az árvízcsúcsok csökkentésére.

Mi még a helyzetünk kapcsán nem vagyunk olyan borzasztóan szorítva az idővel, de az idei árvizes és aszályos esztendő figyelmeztető jel, hogy az építési folyamatot nem szabad abbahagyni - hangsúlyozta Reich Gyula.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Boros Péter