Mégsem csökken a lőrinci konyhás nénik fizetése

Infostart
2013. október 4. 18:56
Megkapják a korábbi fizetésüknek megfelelő összeget a főváros tizennyolcadik kerületi iskoláinak technikai dolgozói. Korábban arról számoltunk be: akadt, aki az átszervezés miatt egyik hónapról a másikra több tízezer forinttal kapott kevesebbet. Az önkormányzat közleménye szerint "technikai zavar" történt, rövidesen mindenki megkapja a korábbi kiegészítő juttatást.

A napokban kapták kézhez az első, megváltozott összegű fizetésüket a tizennyolcadik kerületi állami iskolák technikai dolgozói. Az önkormányzatnak több intézményvezető jelezte, hogy a konyhán dolgozó vagy takarítást végző alkalmazottak egy részének juttatása jelentősen, akár több tízezer forinttal is csökkent.

Kőrös Péter, a kerületi MSZP frakcióvezetője azt mondja: a csökkenés oka, hogy az iskolák államosítása után januártól a technikai dolgozók döntő többsége az önkormányzat által fenntartott Gazdasági Ellátó Szolgálat alkalmazásába került. Az önkormányzat nyolc hónapra vállalt garanciát arra, hogy a dolgozók foglalkoztatásának feltételei nem változnak. Ez a határidő augusztus 31-én lejárt, a szeptemberi bér pedig már nem tartalmazott semmilyen plusz juttatást, amit eddig többségében az iskolák biztosítottak, hogy az alacsony jövedelmű munkatársaik bérét kiegészítsék.

Olyan dolgozók kaptak 20-30 ezer forinttal kevesebbet, akik eleve havi 80-90 ezer forintot vittek haza - mutatott rá Kőrös Péter.

A XVIII. kerületi önkormányzat levélben válaszolt az InfoRádió megkeresésére. Azt írják: technikai okok miatt maradt el néhány esetben az alapbéren felüli plusz juttatások elszámolása.

Adataik szerint 26 dolgozót érint a probléma, amelynek kijavításáról gondoskodtak, az elmaradt juttatásokat hamarosan kifizetik az érintetteknek. A közlemény szerint az önkormányzat saját forrásából az idei évben továbbra is biztosítja az eddig megszokott alapbéren felüli plusz juttatásokat. Ez a keret az önkormányzat idei költségvetésében tervezett és rendelkezésre áll - olvasható a közleményben.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást