A Dunában nem okoz tömeges halpusztulást a Kapos szennyeződése

Infostart
2013. szeptember 30. 21:21
Három-négy nap múlva éri el a Dunát a Kapos folyón levonuló szennyezés. A folyóba került szerves anyag annyira felhígul a következő napokban, hogy tömeges halpusztulást már nem okoz - mondta el az InfoRádiónak Tóth Sándor a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese azután, hogy kedden a Kaposvári Cukorgyárból tartálysérülés miatt két-háromezer köbméternyi cukortalanított melasz került a Kaposba. A víz barnás színű lett, habzott és halpusztulást okozott.

A vízügyi szakember ismertette, hogy a levonuló szennyezőanyag a Kapos folyó körülbelül 20-25 kilométer hosszúságú szakaszát érintette. A szennyezőhullám most hagyja el a folyót, s a Sió csatornában halad tovább. Ott azonban egy nagyobb tömegű vízmennyiséggel, illetve a Balatonból pótolt hígítóvízzel találkozik. Így kismértékben ugyan a Sióban is tapasztalható halpusztulás, de nem olyan mértékben, mint a Kaposban volt - hangsúlyozta.

Hozzátette: a Sió ugyanúgy elszíneződik, mint korábban a Kapos, s a bomló anyag szaga is kellemetlen.

Az igazgató-helyettes arról is beszámolt, hogy a hétvégén a Balatonból engedtek vizet a Sió-csatornába, hogy felhígítsák a Kaposból érkező szennyeződést. A vízutánpótlást vasárnap este megszüntették: tekintve, hogy egy szakaszon átlag 24 órát tartózkodik a szennyezőanyag, ezért egy napig öblítették a csatornát is. Körülbelül a Kapos vízhozamának megfelelő mennyiségű vizet engedtek a Sióba. A Balatonban ez néhány milliméteres vízszint-csökkenést eredményezett.

Tóth Sándor jelezte: nem tudni, hogy a Sió alsó szakaszába, illetve a Dunába mennyi szennyező anyag kerül. Elképzelhetőnek nevezte, hogy ott is előfordulnak majd ilyen jelenségek, de arra számítanak, hogy ott már jelentős halpusztulással és szagokkal nem kell számolni. A szennyezés 3-4 nap múlva érheti el a Dunát.

Hanganyag: Király István Dániel


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást