eur:
393.83
usd:
365.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Azerieknek épít ki rendszert a Fővárosi Vízművek

Elektronikus munkairányítási rendszer bevezetésében segít az azeri ivóvíz-ellátásért felelős Azersu Részvénytársaságnak a Fővárosi Vízművek Zrt.

A két cég még áprilisban kötött együttműködési megállapodást. Ennek első konkrét lépéseként a magyar szakemberek közreműködnek a bakui rendszer bevezetéséhez szükséges helyzetértékelésben, majd a megvalósíthatósági tanulmány és a konkrét megvalósítás koncepciótervének kidolgozásában.

A partnerek jelezték azt is, hogy az elektronikus munkairányítási rendszer bevezetésében is együttműködnek majd.

A korábbi, Srí Lanka-i és vietnámi megállapodások után az azeri egyezség is abba a stratégiába illeszkedik, melynek célja, hogy a Fővárosi Vízművek nemzetközi szerepvállalása, külföldi piacokon szerzett megbízásai segítségével ellensúlyozza a folyamatosan csökkenő vízdíj-bevételeket és előteremtse a biztonságos, magas műszaki és szolgáltatási színvonalon végzett tevékenysége fenntartásához szükséges forrásokat.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×