eur:
393.92
usd:
364.85
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

PWC: javult a vállalkozások véleménye az adóhatóságról

Az esetek többségében elégedettek a vállalkozások a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tevékenységével és az adóellenőrök munkájával - áll a PWC Magyarország másodszorra elkészített felmérésében. Gergely-Tóth Tamás, a PWC munkatársa az InfoRádiónak azt mondta: az adózók a legfontosabbnak azt tartják, hogy ha kell, segítsen nekik az adóhivatal, illetve a bevallási időszakban mindig elérhetőek legyenek az elektronikus felületek.

A PWC adóhatósággal közösen készített felmérésében csaknem 400 adózó vett részt. Az anonim válaszadók több mint fele elégedettebb lett az adóhatóság munkájával.

A kutatás többek között az ellenőrzések, a jogorvoslat, a tájékoztatás és az ügyintézés területeit vizsgálta, valamint a jogszabályváltozásoknak az adózók mindennapi üzletmenetére gyakorolt hatását.

A felmérésben résztvevők válaszai nyomán feltárhatóak azok a kritikus pontok, amelyek alapján valós visszajelzést kap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját tevékenységéről és ennek nyomán lehetősége nyílik a felvetett problémák megfelelő kezelésére.

A z év elején a kiemelt adózók harmadát szervezte ki az adóhatóság a regionális adóhivatalokhoz. A NAV szervezeti átalakításával érintett válaszadók tapasztalatai szerint az ügyfélszolgálat, az eljárások gyorsasága és az ellenőrzések terén nem volt releváns változás.
Előfordultak azonban átállási nehézségek, melyek elsősorban a Kiemelt Adózók Adóigazgatósága és a regionális igazgatóságok eltérő referensi rendszeréből, az eltérő ügyintézési gyakorlatból és a nagyvállalatokat érintő speciális szakmai felkészültséget igénylő kérdésekben való jártasság hiányából fakadtak.

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a válaszadók 89 százaléka felkeresi ügyintézés előtt a NAV honlapját. Problémaként jelölték meg azonban, hogy az új jogszabályokkal kapcsolatban a NAV véleménye csak 4-5 hónappal később kerül ki a honlapra.

Az elektronikus eljárások területe ugyanakkor sikertörténetnek bizonyul: a számok azt mutatják, hogy az ügyfélkapun és az Ügyfél Contact Centeren keresztül történő ügyintézés is népszerű, ezekkel a rendszerekkel kapcsolatos ügyfél-elégedettség mértéke is növekedett, 60-70 százalék körül mozog. Az adózók tovább bővítenék az elektronikusan elérhető szolgáltatások körét. Jellemző, hogy az adózók négyötöde tartaná rendkívül pozitív fejleménynek a NAV ügyfélszolgálataival és a revizorokkal történő e-mailes kapcsolattartás lehetőségének bevezetését.

A felmérésben résztvevők elégedettek ugyan a revizorok udvariasságával és szakmai felkészültségével, azonban az iparág-specifikus ismeretek hiánya még mindig nagyban nehezíti az ellenőrzések gördülékenységét. A válaszokból az is kiderül, az adózók kétségesnek tartják, hogy szakmai érvelésüket a jogorvoslati eljárás során az adóhatóság elfogadja, emiatt pedig időnként meg sem próbálnak jogorvoslati lehetőségeikkel élni.

A jogszabályváltozásoknak az adózókra gyakorolt hatását vizsgálva elmondható, hogy az általános forgalmiadó-változások nehezítették meg a leginkább a vállalkozások életét. A legkedvezőbb fogadtatása a transzferár-szabályozás területén történő és az adózás rendjét érintő változásoknak volt az elmúlt években. A válaszadók szerint az adóhatóság szerepe a jogértelmezésben és ezen keresztül a jogkövető magatartás előmozdításában kiemelkedően fontos.

"Az adóhatóságnál lezajlott szervezeti változások és szemléletmódbeli fordulat kedvező hatása már érződik, és az informatikai és egyéb fejlesztések is alapvetően jó irányba haladnak" - értékeli a PWC.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×