eur:
394.37
usd:
365.29
bux:
65565.66
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Távozik a Magyar Telekomtól Budafoki Róbert

Távozik a Magyar Telekomtól Budafoki Róbert, a társaság vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, aki egyben a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója is, helyét mindkét pozícióban Rékasi Tibor veszi át 2013. október 1-jétől - közölte a Telekom pénteken az MTI-vel.

Budafoki Róbert szeptember 30-i hatállyal távozik a cégtől.

Rékasi Tibor, aki jelenleg a T-Systems értékesítési vezérigazgató-helyettese, a Magyar Telekom ügyvezető bizottságának is tagja lesz, elődjéhez hasonlóan.

A közleményben Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója megköszönte Budafoki Róbert munkáját, amellyel hozzájárult a társaság sikereihez és sok sikert kívánt jövőbeni tevékenységéhez. Kiemelte, hogy Budafoki Róbert fontos szerepet játszott a T-Systems Magyarország pozicionálásában az államigazgatási és nagyvállalati ügyfélkör felé, valamint a társaság stratégiájának megalkotásában és bevezetésében.

Rékasi Tibor diplomáját a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán szerezte. Korábbi munkahelyei között szerepel az Integra Kft., az Unisys Magyarország és a Cisco Systems Magyarország. 2008. szeptember 15-én csatlakozott a Magyar Telekom Csoporthoz, a vállalati szolgáltatások üzletághoz tartozó leányvállalat, az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatójaként, ahol a vállalat irányítása mellett a kereskedelmi igazgatói feladatokat is ellátta. 2010 decembere és 2011 májusa között ideiglenesen - az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatói feladatok megtartása mellett - a Magyar Telekom Nyrt. vállalati szolgáltatások üzletág üzletágvezető pozíciót is ellátta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Telt ház közelében a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciája!

Telt ház közelében a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciája!

Óriási az érdeklődés a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment 2024 című konferenciája iránt, amelyen várhatóan Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára is részt vesz. Az egésznapos szakmai rendezvény teltház közelében jár, már csak néhány szabad hely van, így érdemes sietni a regisztrációval, amelyet itt tud megtenni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×