eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Varga Mihály vétójogot kér az uniós beruházásoknál

A nemzetgazdasági miniszter azt szeretné, ha az uniós beruházások jóváhagyásánál a tárcának vétójoga lenne. Varga Mihály ezt az InfoRádió Aréna című műsorában azzal indokolta, hogy az új épületeket nemcsak létrehozni, hanem üzemeltetni is kell. A politikus beszélt még a rezsicsökkentésről, és az önkormányzati adósságkonszolidációról is.

A nemzetgazdasági miniszter kezdeményezi, hogy a tárcának jövőre már legyen vétójoga az uniós fejlesztésekről szóló programok elindításánál. Varga Mihály elmondta, hogy ilyen vétójoga már az állami beruházásoknál is van, de azzal még nem kellett élnie, mivel a fejlesztések nem veszélyeztették az inflációs hiánycélt.

"Szeretnénk felvetni, hogy 2014-től legyen a tárcának vétójoga azon európai uniós fejlesztéseknél, amelyeket jóváhagyunk, hiszen az elmúlt hét évben sokszor olyan döntések születtek, amelyek a pillanatnyi fedezet alapján a beruházást létrehozták, de hogy annak a fenntartása milyen finanszírozást igényel, azzal senki nem foglalkozott" - mutatott rá a miniszter.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy a céges és magánbankszámla-tulajdonosokat egyaránt kedvezően érintheti majd a tervezett havi egy vagy kétszeri ingyenes banki készpénzfelvétel bevezetése. Jelezte: Magyarországon 11 millió banki számla van, az intézkedés így mindenkit érinthet.

A kormány az önkormányzatoknak is kedvezne, a kabinet kész tárgyalni a meglévő önkormányzati devizahitelek átvállalásáról - közölte a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette: az állam eddig rendezte a megyei önkormányzatok, majd az ötezer lakosnál kisebb települések tartozását, az ennél nagyobb településekét azonban csak részben, ezért az érintettek a kabinethez fordultak.

"Szerintem egyeztetni kell, hozzátenném, hogy úgy számolunk: mivel az állam átvenné a törlesztés lehetőségét, ez 3 milliárd forintos pluszt jelentene, ennek pedig meg kell találni a fedezetét, enélkül nem lehet érdemi döntést hozni" - húzta alá a szakminiszter.

Varga Mihály hangsúlyozta: a következő, 11 százalékos rezsicsökkentést két részletben vezetik majd be. A részleteket még most dolgozzák ki.

A Dunaferr Zrt.-vel folyó tárgyalásokról szólva azt mondta: létszám- és beruházási garanciát kér a kormány a cég ukrán tulajdonosaitól. A politikus valószínűsítette, hogy az ukrán fél nem akar tulajdonosváltást, inkább partnerként tekint a magyar államra.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×