eur:
393.75
usd:
365.49
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Radikálisan csökkenthetik a hús áfáját

Az ősz folyamán dolgozza ki a vidékfejlesztési tárca a hús áfájára vonatkozó javaslatát, amelyet az adótörvényekkel együtt tárgyalnak majd - nyilatkozta az Inforádiónak a minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Czerván György hozzátette: a vidékfejlesztési tárca a radikális változtatást támogatná, de a végső döntés függ a költségvetés helyzetétől.

Czerván György beszámolt arról, hogy a kormány foglalkozik az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésével, a Vidékfejlesztési Minisztérium több előterjesztést is készített ez ügyben. Az adózási kérdések ugyanakkor a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékességi körébe tartoznak, az előterjesztéseket tehát közösen nyújtották be.

A probléma eddig mindig ott jelentkezett, hogy a költségvetési mozgástér milyen áfa-bevételkiesést bír el. Mára viszont a költségvetési helyzet úgy a alakult, hogy most már tartósan 3 százalék alatt van a hiány, a második negyedéves makrogazdasági adatok is növekvő bruttó hazai termékről tanúskodnak. Ez nyilván kedvezően befolyásolja a költségvetés mozgásterét - mutatott rá az államtitkár.

Hozzátette: most az a feladatuk, hogy a különböző hatástanulmányokat összeállítsák. Az ősz folyamán, az adótörvények, illetve a jövő évi költségvetés tárgyalása kapcsán a kormány ismét előveszi az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését - közölte.

Czerván György elmondta: a tárca álláspontja eddig is az volt, hogy a radikális csökkentésnek van értelme, hiszen az jelenik meg a fogyasztói árakban is. Jelezte, hogy a Miniszterelnökség támogatja törekvéseiket, s Lázár János államtitkár egy számjegyű áfa-kulcsról beszélt.

Az államtitkár szerint arra nincs idő, hogy egy új áfakulcsot Brüsszellel engedélyeztessenek, mert az eléggé időigényes, ezért a meglévő kulcsok közül kell választaniuk. Jelenleg 3 kulcs van hatályban: 27, 18 és 5 százalékos.

A csökkentést az indokolja - hangsúlyozta Czerván György -, hogy a húsiparban a legnagyobb a fekete gazdaság mértéke. Az áfa kulcs mérséklése mellett a tárca gondolkodik a fordított áfában is. Ha lesz változtatás, azt az adótörvényekbe foglalják és fogadják el az ősz folyamán, így várhatóan január elsejétől számíthatunk a hús áfájának csökkenésére.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×