eur:
394.46
usd:
370.32
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Így költekeznek a gazdag kínaiak

Tajvanra utaznak a gazdag kínaiak egészségügyi vizsgálatokra - írta a China Daily című angol nyelvű napilap hétfőn.

A tajvani hatóságok tavaly adtak ki először 15 napos beutazási engedélyt úgynevezett egészségturizmus céljából szárazföldi kínaiaknak és azóta több mint 30 ezren vették igénybe ezt a lehetőséget. Kozmetikai műtéteket is végeztetnek, öregedésellenes terápiákon is részt vesznek.

A szárazföldi Kínában eddig 26 nagyvárost vontak be abba körbe, amely Tajvanba utaztathat egyénileg, míg az egészségturizmus céljával az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek. Tajvan szigetén 39 hitelesített intézmény fogadja az érdeklődőket.

A Shin Kong Medical Club vezetője, Hung Cu-csen például elmondta, hogy már több mint háromezer vendégük volt a túlpartról, és a többségük gazdag vállalkozó, 45-55 év közötti férfi. A kórház elsősorban a két leggyakoribb halálozási ok, a rák, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések korai felismerésére, szűrésére szakosodott. A páciensek átlagosa 7500 jüant (279 ezer forint) hagynak ott.

Mint kiderült, a vizsgálatokra érkezők a minőségi szolgáltatás olyan apró elemeit is értékelik, hogy az amúgy kellemetlen szagú gyógyszert kávéillatúvá varázsolják vagy az ultrahangvizsgálatnál alkalmazott zselé hideg helyett kellemesen meleg.

Nemzetközi tanulmányok szerint a fejlődő országok tehetős polgárainak körülbelül 3 százaléka érdeklődik a külföldi egészségturizmus iránt, ami azt jelenti, hogy Kína esetében ez legalább 60 millió embert jelentene - vélte Hung.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×