eur:
393.83
usd:
365.43
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Forgalomba álltak az első genfi buszok Budapesten

Forgalomba álltak az első, Genfből használtan érkezett csuklós Volvo buszok a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

A járművek a 85-ös és a 201E-202E vonalakon teljesítenek szolgálatot az első napokban és a jövőben is a X., XVI., XVII., XIX. kerület vonalain szállítanak majd utasokat.

A BKK beruházási forrásaiból összesen 25 Volvo 7000A típusú buszt vásárolt a svájci városból. A BKV által üzemeltetett járművek mindegyike alacsonypadlós, klimatizált és környezetkímélő motorral rendelkezik, futásteljesítménye a korukhoz képest alacsony, és a korábbi üzemeltető, a TPG (Transports Publics Genevois) karbantartásának köszönhetően esztétikai állapotuk is kitűnő.

Magyarországra érkezésük után a buszokat honosították: megkapták az új elektronikus jegykezelőket, a Futár fedélzeti egységeit, új kijelzőket szereltek be és égszínkékre festették őket. A beszerzés a honosítással együtt számított egy buszra eső teljes költsége nagyjából megegyezik a 18-19 éves buszok vázfelújításának költségével - hangsúlyozta a BKK.

Jelezték: az elöregedett buszflotta miatt a jövőben is indítanak tendereket jó állapotú, alacsonypadlós, használt autóbuszok beszerzésére, mivel az elmúlt két évben beszerzett flották beváltak Budapesten. Ebben az időszakban a közlekedési társaság szóló Mercedes Citaro O530-asokat, illetve szintén szóló Volvo 7700-asokat és Van Hool A300-asokat szerzett be pályáztatással.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×