BÉT: pesszimista nemzetközi hangulatban gyengült a BUX

InfoRádió / MTI
2013. július 2. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 293,41 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel, 18 616,11 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese kiemelte, hogy kedden alacsony forgalom mellett gyengült a BUX. Hozzátette: Európa-szerte pesszimista hangulat van, kedden a múlt pénteki emelkedés minimumszintjeit letörte a Magyar Telekom, a Mol és az OTP is, amely 4700 forint alá esett.

A szakértő szerint az eddigi emelkedés korrekciója immár gyengülésbe fordult, bár a forint ennek ellenére is emelkedni tudott a hét második kereskedési napján. Német Sándor szerint az Európai Parlamentben zajló, Magyarországgal kapcsolatos délutáni vita nem befolyásolta az árfolyamok alakulását a BÉT-en.

Ezzel Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője is egyetértett, és kiemelte: főként a Molban, az OTP-ben és a Magyar Telekomban voltak eladók kedden, de a nemzetközi piacokon is negatív hangulat uralkodott, az európai indexek is mínuszban voltak.

A Mol 380 forinttal, 2,26 százalékkal 16 420 forintra gyengült, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 79 forinttal, 1,68 százalékkal 4620 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,99 százalékkal 324 forintra gyengült, forgalma 584,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,18 százalékkal 34 300 forintra nőtt, a részvények forgalma 919,9 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 85,9 millió forintos forgalom mellett 105 forinttal, 0,47 százalékkal 22 245 forintra csökkent.

A BUMIX 1042,44 ponton zárt kedden, ez 6,62 pontos, 0,63 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.