Indulhat a kedvezményes hitelprogram a fuvarozóknak

Infostart
2013. június 21. 12:28
Elkészült a fuvarozók elektronikus útdíj megfizetéséhez kapcsolódó hitelkonstrukciója - jelentette be Szathmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az érintett szervezetekkel közös sajtótájékoztatóján.

Kedvezményes forgóeszközhitel az a konstrukció, amelyet a megállapodáshoz képest gyorsan, két és fél hét alatt elkészített a minisztérium a közreműködő Kavosz Vállalkozásfejlesztési Zrt.- mondta Szathmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

A kormány szerdai ülésén fogadta el azokat a kormányrendeleteket, amelyek szükségesek, hogy a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztő Zrt. kidolgozza és elindítsa az elektronikus útdíj fizetését segítő, kedvezményes forgóeszközhitel konstrukciót a kis és középvállalkozások számára az Útdíj Hitelprogramban - fejtette ki.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az árufuvarozók versenyképességének javítására kötött megállapodásban többi között szerepel az elektronikus útdíj fizetését segítő államilag támogatott forgóeszközhitel konstrukció elindítása is.

A rulírozó hitelt a fuvarozó vállalkozások vehetik igénybe, a keret egymillió forint kamiononként Bubor plusz 1,5 százalékos kamattal, ami jelenleg 6 százalék körüli mértéket jelent, a hitelkeret csak útdíj megfizetésére használható - sorolta a feltételeket Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója.

Az érintettek azt ígérik, hogy gyors lesz a hiteligénylés elbírálása, a fuvarozó vállalkozások a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége irodáiban regisztrálhatnak, illetve igényelhetik ezt a terméket. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke ismét hangsúlyozta: az útdíj bevezetésének feltétele, hogy hitel is legyen hozzá, mivel a fuvarozóknak meg kell előlegezni az útdíjat, amit majd végső soron a megbízó fizet ki, hiszen a fuvarozási költségek ezzel növekednek. A hitelhez várhatóan 2-3 hét múlva már hozzá tudnak jutni az igénylők.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást