Ez jön a történelmi árvíz után

Infostart
2013. június 14. 14:36
A Fővárosi Csatornázási Művek vezérigazgatója büszke arra, hogy szombaton két órán belül tudták kezelni azt a helyzetet, amelyet a nagyon magas vízállás és a hirtelen leesett eső okozott. Az InfoRádió Aréna című műsorában Palkó György, a Fővárosi Csatornázási művek vezérigazgatója mellett nyilatkozott Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója, aki elmondta: pénteken megerősítették a csepeli szennyvíztisztítót, ezt szombaton le is tesztelte a természet.

Az árvíz levonulása után végig kell vizsgálni az árvízi létesítményeket, többek között a rakpartok állapotát is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fővárosi Csatornázási művek vezérigazgatója. Palkó György arról is beszélt, hogy az árvízvédelmi rendszer kitűnően vizsgázott, de az elmúlt időszakban károkat is szenvedett, ezért több helyen szükséges lesz a beavatkozás. Hozzátette: három kritikus szakasz volt a fővárosban, a belvárost pedig azért sikerült megvédeni, mert a védvonalak megfelelő magasságra vannak kiépítve.

Hasonlóan végig kell vizsgálni a csatornarendszert is. Ez a rendszer is jól vizsgázott, de néhány gyenge pont látszik. Bizonyosan be kell avatkozni a Margitszigeten, az ottani csatornahálózat rettenetes teher alatt volt, és néhány helyen be is omlott - mondta a vezérigazgató.

A hírek szerint a csepeli szennyvíztisztító nem ekkora vízszintre volt méretezve - a Fővárosi Vízművek egy közleményben utalt arra, hogy ebből problémák lehetnek. A Fővárosi Vízművek vezérigazgatója, Haranghy Csaba azt mondta, alaposan utánanéztek a dokumentációban, hogy mire lett tervezve a műtárgy. Szombat délután nemcsak az árvíz okozott problémát a fővárosban, hanem nagyon sok eső is leesett hirtelen.

A számítások szerint 857 centiméteres vízállásig nem lett volna gond, de most ennél magasabb szintre kellett számítani. Mint mondta: a kollégáinak köszönhetően egy jó műszaki megoldás született, amelynek a megépítésével péntekre sikerült elkészülni, és ezt szombaton le is próbálta a természet. Zsalutáblákat és homokzsákokat alkalmaztak, a legkritikusabb két órában 50-60 emberre volt szükség az egyensúly megtartásához.

Az árvíz levonulása után majd véglegesen, vasbetonból is felépítik a szerkezetet. Haranghy Csaba beszélt arról is, árvizek után a statisztikák szerint megnő a csőtörések száma, és egy ideig nehéz a vízminőséget tartani.

A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bem tér
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Árvíz után fejlesztések
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Csepeli szennyvíztisztító
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást