Mol: a benzin keresletének csökkenése elérte a mélypontot

Infostart
2013. május 14. 12:06
Éves szinten csökkent a Mol első negyedéves bevétele. A most közölt adatok alapján az olajtársaság az első három hónapban 32,3 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 56 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakának teljesítményénél.

A Mol Nyrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a mostani adatok megfelelnek a cég várakozásainak. Simola József az InfoRádióban ezt azzal magyarázta, hogy a negyedéves teljesítményt negatívan befolyásolta a mintegy 20 milliárd forinttal megnőtt adóteher, illetve a forint gyengülése, és ezek a hatások év közben kiegyenlítődnek.

A vezérigazgató-helyettes a kereslet alakulásáról elmondta: a benzin keresletének csökkenése már elérte a mélypontot, és a Mol várakozása szerint a gázolajé is hasonlóképpen alakul az idén.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást