A fagyi visszanyal - A polgármester bocsánatot kér

InfoRádió / MTI
2013. május 9. 05:40
Elnézést kért négy brit turistától Róma polgármestere, mert egy belvárosi üzletben 64 eurót, csaknem 20 ezer forintot kértek tőlük a fagylaltért. A cukrászda vezetője azt mondja, a négy brit fejenként 4-5 kanál fagylaltot vett, ami csaknem fél kilót tett ki. Érvelését Róma elöljárója nem fogadta el, megkövette a turistákat, és felajánlotta: személyes idegenvezetőjük lesz, ha legközelebb az olasz fővárosba látogatnak.

Roger Bannister, a fivére és feleségeik római kirándulásuk utolsó napján tértek be az Antica Roma elnevezésű fagylaltozóba a Spanyol lépcső mellett. Mivel útjuk során nem először vettek fagylaltot, ugyancsak megdöbbentek, amikor megkapták a 64 eurós (közel húszezer forintos) számlát. A keserű tapasztalat után igazán jól esett nekik a város polgármesterének bocsánatkérése, amelyet egy idegenforgalmi tisztviselő, Antonio Gazzellone tolmácsolt nekik.

"Azt mondták, nagyon örülnének, ha fájdalomdíjul körbevezethetnének minket Rómában. Szép gesztus. Reméljük, hogy élhetünk vele" - mondta az 58 esztendős Bannister a The Daily Telegraph napilapnak.

A négy brit mindazonáltal arról számolt be, hogy nagyon jól érezték magukat Rómában. "Bárhol jártunk, tisztességesek voltak velünk" - hangsúlyozta a férfi.

A fagylaltozó a bit napilap megkeresésére arra hivatkozott, hogy kitűnő minőségű fagylaltot kínálnak, és a kelyhekben egyenként 4-5 kanál fagyi volt, ami közel fél kilónyi mennyiség. Emellett jelezték, hogy a fagylaltok árai - bár alig olvasható, igen apró számokkal -, de fel vannak tüntetve.

Az eset Rómában is nagy feltűnést keltett, és széleskörű vitát indított el arról, hogy a város hogyan bánik az oda látogató turistákkal.

A turistákat védeni kell, nem kirabolni - jelentette ki Gazzellone. Mint hozzáfűzte: az ehhez hasonló rossz hírverés bejárja a világot, és az idegenforgalomban dolgozók minden korábbi kemény munkáját tönkreteszi.