A leggazdagabb magyarok listája: jelentős változások

Infostart
2013. május 3. 05:03
Jelentős változások zajlottak az elmúlt évben, ezt tükrözi az idei 100 leggazdagabb magyart bemutató kiadvány is - nyilatkozta a lista szerkesztője az InfoRádiónak. Szakonyi Péter elmondta: a legelső helyen szereplő üzletember személye nem változott, utána viszont komolyan átalakult az erősorrend.

A lista élén továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója áll, és vagyona változatlanul 135 milliárd forint. A második a vegyiparban érdekelt Bige László, és a harmadik helyen álló Gattyán György, a "felnőtt tartalmakat" is szolgáltató Docler cég tulajdonosa egyaránt 20-20 milliárd forinttal gyarapította vagyonát 2012-ben. Így a tavalyi második Várszegi Gábor (Fotex) az idén negyedik, a korábban listavezető és tavaly negyedik Demján Sándor (TriGranit) ötödik lett, úgy, hogy mindkettőjük vagyona 15 milliárd forinttal csökkent.

Olyan tendencia az elmúlt évben sem érvényesült, hogy valamelyik iparág kimagasló eredményeket ért volna el, és mindenki megerősödött, aki ebben az iparágban érdekelt. Most is változatos a kép, hiszen 9 új szereplő van a listán.

Szakonyi Péter arról is beszélt, hogy a kimagasló teljesítmények elérésében a legnagyobb szerepe az egyéni képességeknek van: kitartással és kreativitással gyakorlatilag "bármiből lehet vagyont elővarázsolni". A lényeg, hogy a termék jó legyen, sőt, a jók közül is kimagasló legyen, és ez a nagy különbség.

A kiadvány szerkesztője kiemelte Jászberényt, ahol jelenleg három milliárdos él. Szakonyi Péter elmondta: elképzelhető, hogy jövőre újabb jászberényiek kerülhetnek a leggazdagabbakat bemutató listára.

Kilenc új szereplő tűnt fel a 100 leggazdagabb magyar listáján - derül ki a Napi Gazdaság pénteken megjelenő 2013-as kiadványából.
Az egyik új belépő a médiapiacon érdekelt Rákosi Tamás, aki 75 milliárdos becsült vagyonával azonnal a lista 9. helyén debütált. A többi nyolc "újonc" a lista második felében foglal helyet. Rákosi Tamás, az RTL Klub tv-csatorna egyik létrehozója tavaly értékesítette részesedését a csatornában, s az ezért kapott összeg önmagában is megalapozta az első százba kerülését - írja az MTI.

A listán szereplők közül a legnagyobb veszteséget tavaly az informatikai cégtulajdonos Anka Márton szenvedte el, akinek korábbi 90 milliárdos vagyona felére, 45 milliárd forintra csökkent.

A 2013-as listába kerüléshez 5 milliárdos "belépési minimumot" kellett elérni, akárcsak tavaly. A 2002-ben megjelent első listán ez az összeg még 2,3 milliárd forint volt.A 100 leggazdagabb idei kiadványában jelentős változásokat okozott a gazdasági válság és a kormány elmúlt évben hozott intézkedései - írja a Napi Gazdaság. Kiesett a listáról például Szima Gábor, akinek vagyona a játékgépek betiltását követően apadt töredékére.

Az ingatlanpiac válsága sem segítette a vagyonok értékének megőrzését - egy sor, ingatlanüzletben érdekelt üzletember ennek következtében szorult hátrébb a listán, vagy éppen esett ki onnan. Nagy zuhanás követte az elmúlt év egyik legnagyobb érdeklődését kiváltó üzletét, a Brokernet csoport átalakulását. A cégből kiváló - és új vállalkozást indító - Kósa Erika a tavalyi 15. helyről esett idén az 50. helyre.

Az érkezők

Az idei rangsorban kilenc új név szerepel. A legelőkelőbb helyet Rákosi Tamás érte el. A főleg médiapiacon érdekelt üzletember az RTL Klubban levő részesedésének eladásával tett szert transzparens vagyonra. Rákosi 75 milliárdos becsült vagyonával egy csapásra a rangsor 9. helyére került. A most debütáló gazdagok között meghatározó a családi tulajdon, az érintett cégek többségét nem egy személy, hanem a szűkebb vagy tág értelemben vett család irányítja.

Így került a legtehetősebbek közé a Hell energiaitalt gyártó Barabás család, a CHS számítógép-kereskedelmi céget irányító Németh család is. Az idei lista összesítése szerint az első száz összvagyona 2280 milliárd forint - ez 56 milliárddal haladja meg a tavalyi értéket.

Veszélyek

Idén leszúrt "szondánk" ugyanakkor veszélyt jelez: a 100 leggazdagabb ma megjelent listája ugyan még nem egyértelműen negatív, de komoly figyelmeztető jeleket is tartalmaz. A legtehetősebb magyarokat felsoroló éves összesítésünk summája ugyan 56 milliárd forintos pluszt mutat − az első száz összvagyona az egy évvel ezelőtti 2224 milliárd forintról 2280 milliárdra emelkedett −, de mindez csak néhány igazán sikeres üzletembernek köszönhető. A nagy többség vagyona tavaly is apadt vagy legfeljebb stagnált − márpedig a stagnálást is felfoghatjuk csökkenésnek, hiszen tavaly az infláció még 6 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy vagyonuk abszolút értékben ugyan változatlan, de reálértéken zsugorodott.

A lista első 15 szereplője és további részletek a Napi Gazdaság cikkében.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakonyi Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást