Eresztik a vizet a Balatonból

Infostart
2013. április 30. 14:17
Kedden megnyitották a Sió-zsilipet a Balatonnál, így lassan lejjebb veszik a tó vízszintjét - mondta az Országos Vízügyi Főigazgató az InfoRádiónak.

Megkezdődött a víz leeresztése a Balatonból, másodpercenként 15 köbmétert engednek a Sióba, ez a zsilip kapacitásának mintegy az ötöde - mondta az InfoRádiónak Molnár Béla országos vízügyi főigazgató. Hozzátette: az elmúlt időszakban összegyülekeztek a vizek a tó vízgyűjtő területén, és 124 centiméter a Balaton vízszintje.

Hangsúlyozta: egész nyáron az üzemelési tartomány felső szintjénél szeretnék tartani a Balatont.

Rendkívüli sajtótájékoztató keretében nyitotta meg kedden a Sió-zsilipet Siófokon Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, így a már kritikusnak mondott 124 centiméteres vízállás mellett megkezdődött a Balaton apasztása.

A főigazgató elmondta, hogy a tó vízszintje tavaly december óta 86 centimétert emelkedett, miután az év elején lehullott csapadék kétszerese volt a sokévi átlagnak. A Balaton szabályozási maximuma 110 centiméter, mégis igyekeztek tartani az ennél magasabb vízállást. Most azonban újabb csapadék és szél is várható, emiatt több délnyugat-balatoni településrész is veszélyeztetetté válhat magasan tartott vízszint esetén - tette hozzá.

Az apasztást másodpercenként 5 köbméteres sebességgel kezdték meg a Balatonból a Sió-csatornába, a mennyiséget lassan 15 köbméterre emelik. A hidrológiai körülményeket hetente értékelik, és ennek tükrében döntenek majd az intenzitás mértékéről, de 30 köbméter/másodperc fölé nem kívánnak menni.

A főigazgató közlése szerint a Balaton vízszintéjének egy centiméteres csökkentése 6 millió köbméter vízmennyiségnek felel meg, így az apasztás intenzitása nem lesz jelentős.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: tudnak a civil szervezetek azon törekvéséről, amely szeretne változtatást a balatoni vízeresztések jelenlegi gyakorlatában, több vizet tartva a tó medrében. Ezzel kapcsolatban leszögezte: a vízügynek az érvényes szabályozás szerint kell végeznie az apasztást, amelytől a Sió-csatorna teherbírása, továbbá az érintett dél-balatoni települések veszélyeztetettsége miatt sem tekinthetnek el.

Létezik azonban már egy jóváhagyásra váró beruházási terv a következő uniós finanszírozási ciklusra, amely megoldaná a problémákat, lehetővé téve a Balaton üzemi vízszintjének 120-125 centiméteres tartományban történő maximálását. Az ehhez szükséges beruházások összege meghaladja a 12 milliárd forintot - tette hozzá Molnár Béla.

Hanganyag: Domanits András


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást