eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Kényszertörlés a felelőtlenekkel szemben

Tavaly augusztustól a cégbíróságok kényszertörléssel szüntethetnek meg cégeket, március végéig 4119 ilyen eset történt, az érintettek 42 százaléka Pest megyei társaság volt - közölte a feketelista.hu céginformációs honlap pénteken az MTI-vel.

Második helyen a főváros áll 7,1 százalékkal, majd Fejér megye következik 6,6 százalékkal. A városok közül Debrecen vezet 156 kényszertörléssel, amely 3 százalék körüli részarány.

Kényszertörlést akkor rendelhet el a cégbíróság, ha az érintett megkezdett végelszámolása három éven belül nem fejeződött be, a cég jogutód nélkül megszűnt, a végelszámolási szabályokat nem megfelelően alkalmazta, illetve a céget a bíróság - a törvényességi felügyelete során - szünteti meg.

A kényszertörlés lezárulását követő 90 napon belül a pénzükhöz nem jutott hitelezők bíróságon keresztül fordulhatnak az utolsó három év vezető beosztottai ellen. Akik a cég döntéseire befolyást gyakoroltak, maguk fizetik a meg nem térült hitelezői követelést.

Az új jogi szabályozás nyomán 2012 augusztusától a cégbíróságok elrendelhetik a cégek kényszertörlését a cégnyilvántartásból. Az idei év első negyedévének végéig összesített adatok szerint a cégbíróságok 4119 céggel szemben éltek a kényszertörlés eszközével - tájékoztat a feketelista.hu portál. A honlapon keresztül (a kényszertörlésekkel együtt) 12 különféle állami nyilvántartásból közel félmillió cégről szerezhető információ - mondja Iklódi András, a portál főszerkesztője.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×