eur:
394.5
usd:
369.71
bux:
65195.4
2024. április 19. péntek Emma

Javuló helyzetben a söripar

Kismértékben emelkedett a hazai sörforgalmazás tavaly az egy évvel korábbi adatokhoz képest - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke.

Csíkné Kovács Klára elmondta: az ágazatban 2012-ben 5 százalékkal csökkent a közvetlen foglalkoztatottak száma. Hangsúlyozta: az iparág az előző évben több mint 65 milliárd forint adót fizetett be az államkasszába, amelynek jelentős része a jövedéki adó és a termékdíj volt.

 Hozzátette: a söripar az egyetlen iparág Magyarországon, amely a csomagolóanyagok több mint 60 százalékát gyűjtötte vissza.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×