eur:
393.75
usd:
364.96
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Még idén indulni akar a Malév utód

ég ebben az évben elindulhat a Malév megszűnése után maradt űr kitöltésére a Hungarian World Airways (Magyar Légiutak a Világra - MLV Zrt.) - közölte a német BizTravel értesülésére hivatkozva az azutazo.hu portál pénteken.

Értesüléseik szerint a társaság vezetői között van a Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért ügyvivője, Lévai Péter is. Õ még szeptemberben elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy arab, ázsiai és európai befektetők biztosíthatják az induláshoz szükséges 640 millió eurót.

A portálnak Csiky László, az MLV vezérigazgatója elmondta, valóban tervezik a légitársaság elindítását, és ez még a idén meg is történik. A korábbi hírek márciusról szóltak, de ez az időpont, már csak az engedélyek megszerzése miatt is, illuzórikus - tette hozzá.

A portál idézi az osztrák "Aero Telegraph"-ot, amely szerint Csiky otthonosan mozog a légitársasági berkekben. Dolgozott a Malévnál, station managere volt az Austrian Airlinesnak és a közlekedési tárca alkalmazottja is volt. Továbbá alapítója volt az ABC Air Hungary teherszállító társaságnak, de az 2010-ben, 12 év működés után, megszüntette tevékenységét.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×