Utoljára tavaly júniusban volt ilyen gyenge a forint

Infostart
2013. január 11. 12:07
Míg külföldön jó a befektetői légkör, fokozott a kockázati étvágy, addig ez a forintnak most szinte semmit nem segít. Az éjszakát egy fontos kereskedési sáv feletti tartományban (293,5 körül) töltötte az euróval szemben, majd reggel tovább esett és mivel a 295,5 körüli szint nem tudta megfordítani az árfolyamot, a jegyzések 297-ig ugrottak. Utoljára tavaly júniusban volt ilyen gyenge a forint.

A fő mozgatórugó a forintpiacon a márciusi MNB elnökváltás, illetve az azzal kapcsolatos befektetői várakozások és félelmek.

Csütörtökön Matolcsy György azt írta publicisztikájában, hogy hiba volt korábban a forint erősen tartásán keresztül próbálkozni az infláció leszorításával - emlékeztet a Portfolio. Ez a sokadik monetáris politikai jelzés az utóbbi egy hónapban, amelyre igyekeznek felkészülni a piaci szereplők a márciusi MNB elnökváltás előtt.

A forint két nap alatt bő két százalékot esett az euróval szemben és héthavi mélypontra került az euróval szemben.

Az állampapírpiacon is aktiválódott egy-két veszteségkorlátozó megbízás, azaz kényszerű eladások mennek végbe a piacon, de ez egyelőre nem okozott komolyabb hozamemelkedést, nincs pánik a kötvénypiacon - jelezte a Portfolio érdeklődésére egy elsődleges állampapír forgalmazó. Csütörtökhöz képest jelenleg mintegy 20-30 bázispontos hozamemelkedésnél járunk.

Hullámszerű további forintgyengülés mutatkozik: az euró jegyzései már 296,5-nél járnak, ami héthavi forintmélypont. A 295,5-ös szint elesése után a 296,9-es, majd a 298-as szint következhet - írja a Portfolio.