Ezért csökkenthetők az energiaárak Magyarországon

Infostart
2013. január 7. 20:00
Indokolt az energiaárak csökkentése, mivel az elmúlt 15 évben megvalósult emelések miatt jelentős a tartalék az árképzésben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár szerint akár további csökkentés is indokolt lehet.

A villamosáram ára Magyarországon, konkrétan Budapesten, többe kerül mint Párizsban, tehát itt igen jelentős tartalék van az árképzésben - mondta Csaba László egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: miután ez diktált ár, és az elmúlt évek inflációját jelentős mértékben az államilag diktált árak és adók okozták, nem pedig piaci folyamatok, ezért az állam dönthet úgy, hogy most nem diktál akkora mértékű áremelést, mint a megelőző 15 évben.

Csaba László arról is beszélt, nem tartja kizártnak egy újabb rezsiárcsökkentés bejelentését, mivel korábban olyan mértékű áremeléseket hagyott jóvá a hatóság, amely meglehetősen egyedülálló. Mint mondta, szerinte a tér megvan egy újabb csökkentéshez, az persze kérdés, miként reagálnak erre a tulajdonosok és a befektetők.

Egy visszaeső gazdaságban miért csak a vendéglői áraknak, vagy egyéb áraknak kellene csökkenniük, csak az energiaárak emelkednének, ez egy irreális világ lenne - vélekedett a közgazdász.

Hanganyag: Exterde Tibor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást