KSH: többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt

InfoRádió / MTI
2012. november 28. 09:07
Az idén augusztus-októberben a munkanélküliek létszáma 463 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos volt, 0,3 százalékponttal csökkent egy év alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH megjegyezte, a változások a mintavételi hibahatáron belül maradtak.

A munkanélküliek létszáma az egy évvel korábbinál 1,1 százalékkal volt alacsonyabb. A férfiak munkanélküliségi rátája az előző évhez képest nem változott, a nőké 0,6 százalékponttal csökkent.

A KSH azt is közölte, hogy augusztus-októberben 3 millió 935 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 71 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási rátája javult.

A foglalkoztatottak száma 1,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

A KSH szerint a növekedésben elsősorban a közfoglalkoztatás kiterjesztése játszott szerepet. A 15-64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 899 ezerre nőtt. Az adott korcsoportba tartozó népességen belül 58,2 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ez 1,6 százalékpontos emelkedés.