Osztrák területeket vásárolhat az Õrségi Nemzeti Park

Infostart
2012. november 15. 12:30
Ausztria felé növelheti védett területének nagyságát az Õrségi Nemzeti Park a jövőben - tudta meg az InfoRádió Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkárától. A politikus egy budapesti természetvédelmi konferencia szünetében elmondta: a kormányzat igyekszik növelni nemcsak a nemzeti parkok területét, hanem a látogatottságát is.

Ausztria felé terjeszkedne az Õrségi Nemzeti Park. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak elmondta: a park igazgatójának kell kidolgoznia azt a pénzügyi és szakmai stratégiát, amellyel az őrségi nemzeti park területét nyugat felé növelni lehet.

Mint mondta, a nemzeti park, anyagi lehetőségéhez mérten vételi ajánlatot tesz majd különböző földek megvásárlására. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az elmúlt két hónapban a vidékfejlesztési minisztérium kidolgozta azt a stratégiát, amely révén 170 millió forint ráfordítással egy év alatt összesen 250 millió forinttal több bevételhez juthat az ország tíz nemzeti parkja, azzal hogy növelik a látogatottságot.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást