Barcza: Nem várható újabb megszorítás

Infostart
2012. november 10. 15:28
A Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője szerint nem várható újabb megszorító csomag vagy intézkedés a kormány részéről. Barcza György az InfoRádióban hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság a bejelentett intézkedések hatását jóval alább becsülte, mint a magyar kormány, így is elérhetőnek tartotta a 3 százalék alatti hiánycélt 2013-ra.

A vezető elemző emlékeztetett arra, hogy a több mint 760 milliárdosnak bejelentett kiigazító intézkedésekből a brüsszeli testület csak alig 450 milliárd forintot lát valószínűnek.

Döntő lesz, hogy a bő 300 milliárdos "pufferből" mekkora rész folyik majd be a költségvetésbe. A jövő év első negyede után, még biztosabban pedig 2013 közepén láthatjuk majd, hogy a kormány vagy az Európai Bizottság előrejelzése bizonyul pontosabbnak - tette hozzá Barcza György megjegyezve, hogy újabb intézkedések szükség esetén ezután következhetnek.

A Századvég Alapítványnak a Heti válasszal és a Széll Kálmán Alapítvánnyal rendezett konferenciáján megoszlottak a vélemények, hogy szükség van-e a megállapodásra a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval.

Barcza György erről kifejtette: megítélés kérdése, hogy mennyit nyerhetne az ország a befektetői oldalról a kamatok csökkenésével, a pénzügyi biztonság növelésével. Egyesek szorgalmazzák a megegyezést, mások úgy látják, hogy amíg nincs erre szükség, nem érdemes kérni, hiszen az IMF-től kapott hitel az adott állam gyengeségét is mutatja.

A Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője egyetért Csaba László közgazdásszal, aki szerint lehetőség és nem kényszer a megállapodás.

Látni kell, hogy a kormány minden erejével igyekszik maga megoldani az ország finanszírozását, de ahogy az év első felében tapasztalhattuk, az ország erősen függ a külső pénzpiaci viszonyoktól, a befektetői hangulattól. Ennek háttere, hogy Magyarország adósságállománya nagy, ezt a kormány igyekszik csökkenteni, de egy hosszabb folyamatról van szó, nem lehet gyors áttörést elérni - fűzte hozzá.

Barcza György az önkormányzati hitelek diszkonttal való átvételének ötletéről azt mondta, hogy az előbbiek alapján minden olyan lépés, ami az állam eladósodottságát csökkenti, pozitívnak értékelhető.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást