Az önkormányzatok teljes adóssága csaknem 1250 milliárd forint volt 2010 végén. Ennek majdnem a felét vállalná át az állam. Az állami számvevőszék elnöke azt mondta, a most elkezdődött visszafizetési időszak megoldhatatlan gondok elé állította az önkormányzati rendszert. Domokos László szerint szükség van gyors és hatékony kormányzati és önkormányzati beavatkozásra.
2007-től indult el a drasztikus adósságnövekedés, az uniós beruházások miatt. Az ÁSZ elnöke azt mondta, vizsgálatuk szerint az adósság 2/3-a fejlesztéshez kötődő hitel volt, 1/3 pedig működési.
Itt nyilván az a kérdés, és kiemelt nemzetgazdasági ügy is, hogy az eladósodottság ne termelődjön újra - emelte ki Domokos László. Hozzátette: a részleteken múlik, hogy sikeres lesz-e ez a megoldás. Az a veszély fenyeget szerinte, hogy le vannak fojtva, hogy nem vehetnek fel új hitelt, emellett pedig az eddig felhalmozott adósságok kamatainak és törlesztő-részleteinek visszafizetései, az ellenőrzések alapján, nincsenek megtervezve. Nincs nevesítve, hogy miből lesz visszafizetve az adósság. Ezért ez a könnyítés teremti meg a feltételét, hogy ne csak egy technikai korlát kerüljön bele a rendszerbe. Legyen tényleges gazdasági tartalma is annak, hogy álljon be a kiadások és a bevételek egyensúlya - mondta az ÁSZ elnöke.
Domokos László azt mondta, a valamivel több, mint 600 milliárdos adósságátvállalás előmozdíthatja az egyensúlyt. Azt még nem tudni pontosan, hogy lesz ez elosztva. A miniszterelnök azt mondta, az 5000 fő alatti települések teljes adósságát átvállalnák, a fölött pedig egy részét, sávosan.
Fideszes politikusok arról beszéltek, a bankok adhatnának valamilyen kedvezményt, erre több megoldást is említettek. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az önkormányzatok által felvett hitelek egy része kétessé válhatott a bankok számára. Mint mondta: a bankoknak erre tartalékokat kell folyamatosan képezniük, mint bizonytalanná váló hitelekre, ez számukra költséget jelent. Ez a költség nem merül föl abban a pillanatban, ha az állam mögé áll, mint garancia - hangsúlyozta Domokos. Ez értéket teremt a bankok számára, így van tere a megállapodásnak az ÁSZ elnöke szerint. Hozzátette: a megállapodás kölcsönös érdek.
Arra a kérdésre, hogy milyen részletekre van szükség ahhoz, a program sikeres legyen, Domokos László azt mondta, fontos, hogy a stabilitási törvény szerint nem lehet hiánnyal megtervezni az év végét, és ennek megszegését szankcionálni kell.
Szerinte az önkormányzati törvényt tovább kell gondolni ebben az irányban. Fontosnak tartja azt is, ha mégis csődközeli állapot alakulna ki, akkor legyenek világos felelősségi viszonyok és intézkedési kötelezettségek. Szerinte az önkormányzati csődtörvény nem egészen kényszeríti ki ezt a rendszert.