A harmadik negyedévben 117 adózónál állapítottak meg összesen több mint 23,1 milliárd forint összegű adóhiányt, amihez közel 18,9 milliárd forint jogkövetkezmény (bírság, késedelmi pótlék) társul. A legnagyobb adósok közül 53 magánszemély, illetve egyéni vállalkozó, a többi társaság.
A lista a NAV honlapjáról letölthető.
A legnagyobb adóhiányt egy üllői lakosnál állapították meg, mintegy 1 milliárd 893 millió forintot, összesen csaknem 3,5 milliárd forintot követel tőle a NAV. Hasonló adóhiányt, csaknem 1,89 milliárd forintot jelez a lista egy kecskeméti kereskedelmi vállalkozásnál.
A vállalkozások közül összesen 9 adózónál állapítottak meg 500 millió forint feletti adóhiányt, s a jogkövetkezményeket is figyelembe véve közülük többel szemben milliárdos követelése van az adóhatóságnak. A magánszemélyek közül a már említett üllői adózó mellett még két budapesti férfi mondhat magáénak 100 millió forint feletti adóhiányt: egyiküknél közel 245 milliós adóhiányt tártak fel (ehhez 241 millió forint jogkövetkezmény kapcsolódik), a másik adóhiánya közel 205 millió forint (a jogkövetkezmény összege mintegy 191 millió forint).
A NAV negyedévente teszi közzé azon - csőd- vagy felszámolási eljárás alatt nem álló - adóalanyok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg, feltéve, hogy az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek a határozatban megállapított határidőben nem tettek eleget.