A társaság közleményében hangsúlyozza, hogy a kormány legújabb "hetes" csomagjából a számlaellenőrzés kiterjesztése előremutató, gazdaságfehérítő hatású lépés, a bankadó fenntartása és a tranzakciós illeték duplájára emelése azonban éppen a remélt gazdasági növekedés elől "szívja el a levegőt".
Az iparűzési adóról (ipa) szóló szabályozás átalakításával a kis- és a nagykereskedelmet is magasabb adókötelezettség terheli majd, vagyis az valójában az ágazati különadó kiterjesztésének tekinthető - idézi a közlemény Kalocsai Zsoltot, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatóját. A szélesebb adóalanyi körből a jövőben inkább a nagykereskedelemben tevékenykedő cégek járnak rosszabbul, így például az energiaipari, élelmiszer-nagykereskedelmi, valamint számítástechnikai vállalkozások.
Különösen nehézzé válhat azon cégek helyzete, amelyek már most is alacsony árréssel dolgoznak - hívja fel a figyelmet az RSM DTM.
Kockázatot jelent a cég szerint, hogy az ipa ellenőrzése közel sem olyan hatékony, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által lefolytatott vizsgálatok.
A cafetéria adóterhelésének növelése kapcsán az RSM DTM kifejti: amennyiben a béren kívüli juttatásokat kínáló cégek nem bővítik az erre szánt keretet, a munkavállalókon "csattan az ostor". Míg bérfizetésnél ma 48 forint közteher jut 100 forint bérre, a cafetériánál ez egyelőre csak 24 forint, a módosítás után azonban immár 34 forint lesz.
Az egyedi számlaellenőrzés kiterjesztését kifejezetten előremutatónak nevezi a tanácsadó cég, megjegyezve, hogy bár nőnek az adminisztrációs terhek, ez elfogadható "mellékhatás" a fehérítés érdekében.
A "csatorna- és vezetékadóról" az RSM DTM úgy vélekedik, hogy az - bár nem lesz népszerű - annyiból kifejezetten életszerű, hogy a jelenlegi ágazati különadóknak is az a lényegük, hogy olyan ágazatot terheljenek, ahol van profit és nem mozdítható a tevékenység, valamint a teher olyan mutatóra vetüljön, ami kevéssé manipulálható. E feltételeknek az új közműadó tökéletesen megfelel - írja a cég.
A tranzakciós adó kétszeresére emelése a bankadó fenntartásával együtt az intézkedéscsomag legvitathatóbb eleme a tanácsadó társaság szerint. Úgy vélik: a banki hitelezési képesség tovább csökkenhet és az üzleti bizalmat is tovább rombolja a bankszövetséggel megkötött megállapodás "felrúgása". Ezek az intézkedések a gazdasági növekedés beindítása ellen hatnak, és nem mellékes aggály az sem, hogy - mivel a pénzintézetek áthárítják - a tranzakciós adót végső soron a vállalkozások és a lakosság fogja fizetni - olvasható a közleményben.