Egy jó hír Magyarország adósságáról

Infostart
2012. október 18. 19:40
Magyarország továbbra sem szerepel az államcsőd szempontjából leginkább kockázatos országok listáján, amelyet ismét Görögország vezet. A CMA londoni adatszolgáltató harmadik negyedéves összeállításából az is kiderül, hogy az uniós tagállamok közül az első tízben található még Ciprus, Portugália és Spanyolország. A legbiztonságosabb állam továbbra is Norvégia.

A legkockázatosabb államok listáján a legnagyobb javulást Portugália tudta felmutatni: a második negyedévben látott 4. helyről a 7. helyre került. Görögország, Ciprus, és Portugália után a negyedik uniós tagállam Spanyolország a gyászos tízes listán, miután előző negyedéves kockázati felárai alapján Madrid a 8. helyre került a korábbi 10. pozícióból, vagyis romlott a helyzete ebből a szempontból.

A londoni CMA adatszolgáltató cég összesítése szerint a világ legkockázatosabb országainak listáján nem történt változás az "élmezőnyben". A csődkockázati valószínűségi mutató alapján még mindig Görögországban a legesélyesebb az államcsőd bekövetkezése (90-99 százalékos valószínűség). A második helyen továbbra is a nehéz helyzetbe került Ciprus áll, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán Argentína helyezkedik el.

Magyarországi javulás

Magyarország a csődkockázati valószínűségek alapján a 16. helyen végzett, vagyis a legrosszabb országok tízes listáján ezúttal sincs rajta. Szeptember végi 379 bázispontos CDS-felárával és az ebből számított 24 százalékos csődkockázati valószínűségével a régiós országok között viszonylag rosszul áll, csak Szlovénia csődkockázata volt magasabb a harmadik negyedév végén. Szlovénia egyébként is kifejezetten rosszul muzsikált ebből a szempontból a harmadik negyedévben, mivel itt alig csökkent a CDS-felár.

Fontos megjegyezni, hogy ezek az adatok a szeptember végi állapotokat tükrözik, a magyar CDS-felár azóta még nagyobb esésen ment keresztül, 260 bázispont körül is megfordult.

Görögország 90 százalék feletti kockázati mutatójához képest a második helyezett Ciprus esetében a csődkockázati valószínűség 57,3 százalék. Spanyolország mutatója: 29,5 százalék.

További részletek a Portfolio.hu cikkében.