E-útdíj: 36 cég érdeklődik a tender iránt

Infostart
2012. október 8. 19:12
A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt, gyorsított közbeszerzési eljárás kapcsán eddig 36 cég jelezte részvételi szándékát. Ez a szám akár még tovább is növekedhet, hiszen a vonatkozó hirdetmény tartalmának pontosítása miatt az eredeti jelentkezési határidő október 10-re módosult - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A nyertes ajánlattevővel a szerződést december első felében kötik meg a tervek szerint, az új rendszer a jövő év közepétől már működhet.

Az ÁAK szeptember második felében indította el a kétfordulós tendert. A társaság erre valamennyi olyan gazdasági szereplőtől ajánlatot vár, amely a részvételi felhívásban megfogalmazott pénzügyi és műszaki alkalmassági kritériumoknak megfelel - olvasható a közleményben.

A részvételi jelentkezések értékelését követően lezárul az első forduló, az ezen túljutott cégeket a második fordulóba jutásról várhatóan október 19-én értesíti az ÁAK. a végső döntést november második felében hozhatja meg a kiíró, és a nyertes ajánlattevővel december első felében kötnek szerződést.

Az ÁAK augusztus végén piac- és helyzetfelmérést tartott a potenciális ajánlattevők körében. Ennek során a megkérdezettek mindegyike úgy nyilatkozott, hogy reális esélyét látják a 2013. július 1-jei indulási határidő betartásának.

A közbeszerzés technológia-semleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem. Az egyik a műholdas rendszer, amelynek drága a kocsiba telepített egysége, de nem igényel - az útpálya felett - kapukat. A másik rendszer rádióhullámmal működik, ennek olcsó a felhasználói egysége, viszont kapukat kell elhelyezni az utak fölé.

Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíjrendszer teljes körű bevezetésére kell ajánlatot tenniük. Ebbe beletartozik a tervezés, a fejlesztés, a beüzemelés, a bevezetés támogatása az első évben, továbbá az infrastruktúra-támogatás 2022. október 31-ig, amely magában foglalja a díjszedést és a díjellenőrzést is.

Az e-útdíjra vonatkozó, szeptemberben született kormányhatározat alapján a rendszer tervezésének és kiépítésének, a bevezetés egyéves technikai támogatásának költségeit teljes egészében a központi költségvetés fedezi, a kiadásokat elsőként a jövő évi büdzsébe kell betervezni. E feladatokra az ÁAK szerződik a közbeszerzésen nyertes partnerrel a rögzített összeghatárt (42 milliárd forintot) meg nem haladó értékben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az uniós források utólagos bevonásának lehetőségéről is gondoskodik.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást