Nincs egyetértés az uniós pénzekről

Infostart
2012. szeptember 20. 14:29
Egy egyetemi tanulmány szerint a 2013-ig lehívható uniós pénzek alig több mint egyharmadát fizették ki eddig. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azonban továbbra is úgy véli, hogy Magyarország minden közösségi forrást felhasználhat a határidőig.

A Magyarországnak 2007 és 2013 között járó uniós pénzek alig több mint egyharmadát fizették ki eddig - derül ki egy, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Szebeni Dávid által készített tanulmányból. Kifejtette: az egyik fő gond az önerő, a másik pedig az, hogy a pályázati intézményrendszerben borzasztó lassú bürokratikus ügyintézés zajlik, ráadásul nem is kielégítő az ügyintézés. A legszomorúbb az, hogy a MAG Zrt.-n és az MV Zrt.-n kívül nem lehet olyan közreműködő szervezetet mondani, ami be tudná tartani a jogszabályban meghatározott határidőket - tette hozzá.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szóvivője azonban hangsúlyozta, hogy az uniótól ebben a költségvetési ciklusban, tehát 2013 végéig lehívható pénzeknek már a 72 százalékára leszerződtek, 10 százalékkal többre, mint az említett tanulmány állítja. Csepreghy Nándor kiemelte: 2013 év végéig kell ezt a számot 100 százalékra emelni, és ez szerinte teljesíthető.

Csepreghy Nándor szerint a források lehívását leginkább az veszélyezteti, hogy nem működnek a támogatást elnyert projektek. A folyamatot pedig megkönnyítheti az állami intézményeket segítő új Önerő Alap, illetve a szállítói előleg, amellyel a kedvezményezetteknek csak a fejlesztés végén kell elszámolniuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást