A Cordia Zrt adatai szerint 2012 második félévében alig több mint 3000 ezer eladatlan új lakás van Budapesten, és egyre kevesebb épül. Az árak jellemzően nem csökkennek az újlakás-piacon, hiszen bekerülési ár alatt nem nagyon akarnak értékesíteni a fejlesztők, ugyanezen ok miatt nem is építenek.
A kínálat tehát szűkül - mondta a társaság vezérigazgatója, - a vevők egyre nehezebben találnak az igényeiknek megfelelő lakást, így sok esetben inkább használtat vesznek. Földi Tamás elképzelhetőnek tartja, hogy az újszerű lakások értékállósága javulni fog, a régebbi, használt lakások ára pedig stabilizálódik.
A használt lakásnál azonban már több szempontot is figyelembe vennének a vásárlók. Mint azt az FHB Bank Otthontérképének fejlesztése is jól jelzi, hogy az ár mellett a helyi parkolási lehetőségek és árak, a zöldövezetek aránya, de adott esetben még a bűnözési statisztikák is érdeklik a lakást vásárlókat.
A használt lakások piacának egyelőre tehát kedveznek a körülmények, emellett a szocpol és a kamattámogatott hitel megjelenése is a piaci aktivitás erősödésének irányába mutat.
Hanganyag: Panulin Ildikó