Óriási öröm vár ránk: benzinár csökkenés jöhet!

Infostart
2012. szeptember 15. 16:42
A kockázatvállalási kedv visszatérésével (amiben nagy szerepe volt az amerikai jegybank csütörtöki döntésének) jelentős mértékben erősödött a forint árfolyama a dollárral szemben, ami igen kedvezően hathat szerdától a hazai kutakon. A benzin esetében ugyanis akár 6-7 forintos, a gázolajnál pedig 2-3 forintos literenkénti árcsökkenés is elképzelhető - írja a Portfolio.hu.

A héten két fontos előrelépés is történt makrogazdasági fronton. A német alkotmánybíróság elfogadhatónak tartotta az állandó eurózó válságkezelési alapot, miközben az amerikai jegybank újabb eszközvásárlási programot hirdetett meg. Ezek a tényezők a hét végéhez közeledve felfele segítették az olajárat, melynek így átlagos értéke is feljebb került.

Ez részben átgyűrűzött a finomított termékek piacára, hiszen miközben a gázolaj átlagos jegyzésára 0,8%-kal került feljebb, a benziné 1,8%-kal csökkent. Nem szabad viszont elfeledni, hogy egy héttel ezelőtt a benzin sokkal nagyobbat emelkedett, melyből egészséges korrekciót láthattunk most.

A hazai fizetőeszköz mozgása a kockázatvállalási kedv fokozódása közepette viszont kedvezően hatott az autósok számára. A forint a múlt heti 225,5-ös átlagos szintekről mostanra 220,4-ig erősödött. Mindezek hatására a benzin átlagárában forintban mérve 4,1%-os, a gázolajéban 1,5%-os csökkenés volt tapasztalható. A portfolio.hu szakemberei úgy vélik, hogy az utóbbi napok ármozgásait látva nagy valószínűsége van annak, hogy a hazai kutakon jelentősebb, akár literenként 6-7 forintos nagyságrendben is csökkenjen a benzinár. A kedvező forintpiaci mozgások a gázolaj piacára is hatással lehetnek, egy 2-3 forintos literenkénti árcsökkenésen keresztül.