eur:
395.83
usd:
367.32
bux:
65309.69
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Csökkentette az alapkamatot a jegybank

Csökkentette 25 bázisponttal a jegybanki alapkamat szintjét a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden, az elemzők többsége kamattartást várt.

A testület előző, július 24-i kamatdöntő ülésén a monetáris tanács öt tagja, köztük Simor András elnök szavazott a jegybanki alapkamat 7 százalékon tartására, két külső tanácstag, Cinkotai János és Kocziszky György 25 bázispontos kamatcsökkentésre voksolt.

A monetáris tanács keddi ülésén, két javaslat volt, 25 bázispontos csökkentés és kamattartás, a csökkentés szoros többséget kapott - mondta Simor András jegybankelnök kedden a monetáris tanács keddi kamatdöntő ülése után sajtótájékoztatón. Az infláció 2013-ban számottevően a jegybanki inflációs cél felett lesz, a 3 százalék teljesítése kitolódik - mondta Simor András.

Az MNB előrejelzése szerint az idén csökken a GDP, és jövőre is csak szerény mértékű lesz a növekedés, a munkanélküliségi ráta tartósan 10 százalék felett marad.

Az elnök úgy vélte, a Széll Kálmán Terv 2-ben bejelentett intézkedéseken túl részben az élelmiszer-, részben a nyersanyagárak emelkedése miatt lett magasabb az infláció júniusban és júliusban az MNB által vártnál.

Az inflációs kockázatokat tovább emeli az olajár és a globális élelmiszerár emelkedés, a szűkülő belső kereslet pedig csökkenti azokat. A kockázati felár csökkent, de ez nem Magyarország által elért plusz eredmény, alapvetően nemzetközi javulás - mondta a jegybankelnök.

Elmondta: a monetáris tanács úgy ítélte meg, hogy a monetáris kondíciók lazítására csak addig van mód, amíg a gazdaságot érő kínálati sokkok és árszintemelő kormányzati intézkedések nem okoznak tovagyűrűző inflációs hatásokat, és az ország kockázati megítélésének javulása folytatódik.

A Reuters múlt heti felmérésekor 16 elemző kamattartást, 3 elemző 25 bázispontos kamatcsökkentést valószínűsített. Londoni felzárkózó piaci elemzők szintén a 7,00 százalékos alapkamat tartására láttak a legnagyobb esélyt a hét elején, ugyanakkor nem zárták ki azt sem, hogy ezúttal többségbe kerülnek a kamatcsökkentést pártoló testületi tagok.

Az alapkamat tavaly december 21-e óta állt 7 százalékon.

A kamatdöntés előtt 279 forint alatt volt az euró árfolyama, innen hirtelen 281,68 forintig ugrott a jegyzés, majd 280 forintos szintre tért vissza.

Délelőtt szűk sávban, 278,50 és 279 forint között volt az euró jegyzése, míg hétfő este 277,78 forintot ért.

Az elemzők többsége arra számított, hogy a Magyar Nemzeti Bank augusztusban még változatlanul hagyja az irányadó kamatot, miközben a piac már egy ideje 25 bázispontos kamatcsökkent árazott. Néhány elemző nem zárta ki a 25 bázispontos csökkentést sem, de inkább későbbre várták a lépést.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×