eur:
393.82
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Veszteséggel zárt a BUX, tartja az árfolyamát a forint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,90 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 17.839,54 ponton zárt pénteken. Gyengült, majd részben korrigálta veszteségét a forint.

A Mol árfolyama 1,2 százalékkal 16.995, az OTP-é 0,4 százalékkal 3.735 forintra gyengült.

A Magyar Telekom 0,8 százalékkal gyengült, a Richter 1,4, az Egis 0,8 százalékkal erősödött.

Tőzsdezáráskor egy euró 277,32, egy dollár 225,41, egy svájci frank 230,58 forintot ért.

A nyugat-európai tőzsdék lejtőre kerültek

A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken enyhe lejtőre kerültek, az előző kétnapi vegyes teljesítmény után.

A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,01 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,25 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,53 százalékkal volt a csütörtöki záró alatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×